Nemzetközi foci

„Száz éve itt vagyok a Herthánál és itt is maradok. Valószínűleg, remélhetőleg…”

Dárdai Pált hiába hívják, nem hagyja el a berlinieket.

Dárdai Pál, a német Hertha BSC csapatának vezetőedzője csütörtökön közölte, hogy nem vágyik más csapatba, marad a Herthánál. A Kicker című lap két héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, hogy a VfL Wolfsburg szeretné elcsábítani a magyar szakvezetőt a fővárosból, ő pedig a Bild érdeklődésére elárulta, hogy a közelmúltban öt-hat menedzser is megkereste, vagyis további ajánlatai is vannak.

– Számomra hízelgő, hogy amikor hazamegyek, Bence fiam gratulál a győzelmünkhöz, viszont ha veszítünk, azonnal kritizál. Nem tárgyaltam senkivel, száz éve itt vagyok a Herthánál és itt is maradok. Valószínűleg, remélhetőleg… – nyilatkozta csütörtökön.

A 40 éves Dárdai játékosként 1997 és 2011 között erősítette a berlinieket. A klub ifjúsági csapatát 2012-től edzette, a felnőttek szakmai munkáját pedig tavaly óta irányítja. szerződése az idény végéig szól, de a vezetők már jelezték, hogy hosszútávon számítanak rá.

A Hertha tíz forduló után a negyedik helyen áll a Bundesligában, a Bajnokok Ligája előző kiírásában a nyolc közé jutott Wolfsburg pedig a 14. helyezett. A fővárosiak szombaton az Augsburg együtteséhez látogatnak. Dárdai elmondta, hogy egyetlen játékosa sem sérült, így „kellemes problémái” vannak a csapatösszeállítás során.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik