Nemzetközi foci

A vb-selejtezők legnagyobb védését mutatta be a thaiföldi védő – VIDEÓ

Igen, a kapusuk is a pályán volt. Járt is a tizenegyes.

Az ázsiai világbajnoki selejtező harmadik szakaszának ötödik fordulójában a négy mérkőzése után még veretlen (két-két győzelem és döntetlen) Ausztrália a mindössze egy pontot szerző Thaiföld vendége volt. A bangkoki találkozó 2-2-vel zárult, azonban nem feltétlenül a hazai pontszerzés miatt marad emlékezetes az összecsapás.

A meccs ugyanis három tizenegyest is hozott – az ausztrálok részéről Jedinak kettőt értékesített, a hazaiaktól pedig Dangda volt a hibátlan végrehajtó. Az első tizenegyest Csutong kezezése után fújta be a játékvezető – szó mi szó, a thaiföldi védő óriásit védett, csak éppen ez nem az ő dolga lett volna.

Olvasói sztorik