Nemzetközi foci

Southgate reméli, hogy az angol szövetség gyorsan dönt a kapitányról

Gareth Southgate ideiglenes szövetségi kapitány reméli, hogy az angol szövetség (FA) a lehető leghamarabb dönt a poszt sorsáról, s legfőképpen arról, hogy végleg kinevezi-e őt.

A szakember négy mérkőzésre kapott megbízást, ezek közül az utolsóra kedden este kerül sor, amikor csapata a spanyolokat fogadja barátságos találkozón. Első három meccse egyformán világbajnoki selejtező volt: az angolok döntetlent játszottak a szlovénekkel, míg a máltaiakat és a skótokat megverték.

„Elég fontos lenne, hogy tudjam, mit csinálok november közepe után – fogalmazott Southgate. – Nem csak nekem, mindenkinek. Készülünk az U21-es Európa-bajnokságra, a felnőtt válogatottnak pedig fel kell készülnie a világbajnoki selejtező következő körére. November végére, december közepére tehát mindenki tudni akarja, merre tartanak a dolgok, kinek mi lesz a dolga a rendszerben.”

Az aktuális ellenfélről, Spanyolországról szólva a tréner azt mondta, 2008 és 2012 között uralták a futballt, nyertek egy vébét és két Európa-bajnokságot, és szerinte ennek a sikernek a remek tervezés volt az alapja.

Az U21-es együttest vezető Southgate szeptember végén, a korrupciós botrányba keveredett Sam Allardyce távozása után vette át az angol felnőtt válogatott irányítását.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik