Nemzetközi foci

Marc Wilmots nem akar Belgiumban edzősködni

Algériai szövetségi kapitány már lehetett volna.

Nem akar többé hazájában, Belgiumban edzősködni Marc Wilmots, akit a várakozáson aluli Európa-bajnoki szereplés után nyáron menesztettek a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A csapat a negyeddöntőben kikapott az előzetesen esélytelenebbnek tartott walesiektől, miután egy körrel korábban a magyarokat búcsúztatta.

A 47 éves szakember a Welt című német lapnak úgy nyilatkozott: „Soha többé Belgium! Bár az ilyen kijelentésekkel óvatosan kell bánni, úgyhogy mondjuk inkább úgy, hogy a következő öt-tíz évben biztosan nem akarok ott dolgozni.”

Wilmots a menesztése után egy magánrepülőket kínáló cégbe fektetett, de elárulta: vannak ajánlatai a futball világából, az algériai válogatott szövetségi kapitányi posztjára is hívták. „Figyelem a piacot, és a piac is figyel engem” – fogalmazott.

Hozzátette: bár a Bundesligából nem hívták, nagyon is el tudja képzelni, hogy visszatérjen Németországba. Wilmots korábban játszott a Schalke 04-ben, 2003-ban pedig átmenetileg edzője is volt a gelsenkircheni együttesnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.