Nemzetközi foci

Mourinho kerete nem panaszkodhat: az MU a világ legjobban fizetett focicsapata

Mégsem megy a szekér. Három NBA-csapat viszont náluk is jobban fizet. Kínában is megéri most focizni.

Az angol Premier League-ben csupán a hatodik helyen áll a José Mourinho vezette Manchester United, mely már tavaly sem remekelt: az előző idényben csupán ötödikként zárt. A gyenge eredmények azonban nem látszanak meg a fizetéseken: a Global Sports Salary legfrissebb tanulmánya szerint ismét a Unitedé a világ legjobban fizetett csapata.

A szervezet idén is hét sportág 17 leggazdagabb bajnokságát vizsgálta, mintegy 333 csapat és több mint tízezer játékos bevonásával.

A United eszerint átlagban mintegy 5.77 millió font éves fizetést biztosít egy-egy játékosának, ami heti 110 ezer fontot jelent – írják angol lapok a szervezet legfrissebb kutatására hivatkozva. Az angol élvonal átlaga 2.4 millió font, ami gyakorlatilag duplája a spanyol bajnokság átlagának (1.2 millió font évente) annak ellenére is, hogy a két legjobban fizetett futballista, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo is a spanyol élvonalban szerepel – kettejük fizetését évi 18.98 millió fontra, azaz mintegy 6.5 milliárd forintra becsülik.

A futballcsapatok sorát a Barcelona (5.65 millió font éves átlag), a Manchester City (5.42), a Real Madrid (5.05) és a Chelsea (4.51) folytatja a top5-ben, míg a játékosoknál Gareth Bale (18.2 millió évente), Hulk (16.64) és Paul Pogba (15.1) zárja a legjobban keresők ötösét. Hulk a kínai Sanghaj SIPG játékosa, de a top10-ben ott van például Graziano Pellé (Sangdong Luneng) és Ezequiel Lavezzi (Hebei China Fortune) is.

Az összes sportágat tekintve a United viszont csak a harmadik: az észak-amerikai profi kosárlabdabajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Cavaliers (6.54 millió font évente), a New York Yankees (5.81) baseballcsapata és a szintén NBA-s Los Angeles Clippers (5.78) átlagfizetésben még az angol sztárklubot is felülmúlja.

Olvasói sztorik