Sami Khedira, a német válogatott középpályása elégedetlen a nemzetközi szövetség (FIFA) versenynaptárával. A Juventus játékosa szerint a mostani menetrend fizikailag és mentálisan is megterheli a profi futballistákat.
– Élvezem a játékot a válogatottban, de szellemileg és fizikailag nagyon nehéz három naponta a maximumot nyújtani – mondta Khedira, hozzátéve, ezzel a kérdéssel mindenképpen foglalkozni kell, de szerencséjére nincs olyan pozícióban, hogy ez az ő feladata legyen. Korábban Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München vezérigazgatója is bírálta a FIFA versenynaptárát.
– Katasztrofális, mert állandóan szüneteket teremt a klubfutballban, így nem lehet igazán formába lendülni. Minden alkalommal, amikor elkapjuk a ritmust, jön a szünet a válogatott meccsei miatt – mondta Rummenigge.
A világbajnok németek pénteken San Marinóban lépnek pályára vb-selejtezőn, majd kedden az olaszokkal játszanak felkészülési mérkőzést Milánóban. A csoportjában százszázalékos Nationalelf második a világranglistán, míg San Marino 201. helyen áll, az előző fordulóban 15 év után szerzett gólt idegenben vb-selejtezőn.
– Komolyan vesszük a meccset, mert ez egy vb-selejtező. Nem azért megyünk, hogy szórakozzunk – folytatta Khedira, de azért hozzáfűzte, a mérkőzés minden pillanatát élvezni akarják. A német válogatott 2006-ban azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szerepelt San Marinóval, akkor idegenben 13-0-ra győzött, míg hazai pályán 6-0-ra.