Nemzetközi foci

Real Madrid: Ronaldo szerződést hosszabbított – hivatalos

Ahogy azt egy nappal korábban megírtuk, hétfőn délután aláírta új szerződését a Real Madridnál C. Ronaldo, aki a kölcsönös megállapodás értelmében további öt évig, 2021. június 30-ig írt alá a Királyi Gárdához.

A portugál támadó kontraktusa 2018 nyarán járt volna le a spanyol fővárosban, ezért mindkét fél sürgette a közös folytatásról való kölcsönös megállapodást. A Real rövid időn belül harmadik klasszisával állapodott meg a közös folytatásról. Korábban Toni Kroosszal és Gareth Bale-lel hosszabbítottak szerződést.

A spanyol Sport információ szerint szezononként 23 millió eurót keres majd C. Ronaldo az új megállapodás értelmében.

Ronaldo saját bevallása szerint nem az utolsó szerződését írta alá, aki hétfőn kora délután hosszabbította meg 2021-ig kontraktusát a Real Madriddal.

– A mostani nem az utolsó szerződésem, ezt már most tisztázhatjuk – szögezte le mosolyogva Ronaldo, aki 371 találattal a Real Madrid történetének legeredményesebb gólszerzője. Hozzátette, az idei év a BL-sikerrel és az Európa-bajnokság megnyerésével, valamint a szerződéshosszabbítással egy „álomesztendő” számára. – Ez rendkívül különleges számomra. Az élet szép, nekem elhihetik.

Az aláírást követően Ronaldo Florentino Pérez klubelnöktől egy madridi mezt vehetett át, hátán a 2021-es számmal.

– Ez a nap túl különleges ahhoz, hogy gólszerzésről beszélgessünk – felelte újságírói kérdésre, amely az önmagához képest gyenge idénykezdését firtatta: ebben a szezonban 12 mérkőzésen mindössze hétszer talált be.

– Ronaldo egy ikonná vált klubunkban, ő a jelképe a labdarúgás történetének legjobb klubjának. Kétségtelen, hogy megkülönböztethetünk egy Ronaldo előtt és egy Ronaldo után korszakot a Real Madridnál – méltatta Florentino Pérez a portugál támadót, aki 2009-ben érkezett a fővárosi együtteshez. A legutóbbi hat idényben kivétel nélkül legalább 50 találatot jegyzett tétmérkőzéseken. A Real Madriddal többek között bajnoki címet, két Király Kupa-sikert és két BL-diadalt, valamint klubvilágbajnoki címet ünnepelhetett.

Cristiano Ronaldo mellett több kulcsjátékosával szerződést hosszabbított már a Real Madrid, így Luka Modric kontraktusát 2020. június 30-ig toldották meg, míg Toni Kroos és Gareth Bale 2022-ig írt alá.

Olvasói sztorik