Nemzetközi foci

Csoda történt: Ibrahimovic bocsánatot kért!

Rangadó
Rangadó

2016. 11. 07. 16:03

Bánja, hogy kihagyja az Arsenal elleni rangadót.

Bár a Manchester United a hétvégén sima győzelmet aratott a Swansea City felett a Premier League-ben, nemcsak örömre volt oka a szurkolóknak. A 76. percben ugyanis 3-1-es állásnál a csapat talán legnagyobb sztárja, Zlatan Ibrahimovic (aki egyébként duplázott a mérkőzésen) sárga lapot kapott, aminek következtében kénytelen lesz kihagyni az Arsenal elleni, november 19-i rangadót.

Történt ez annak ellenére, hogy első figyelmeztetését csak szeptemberben kapta Ibra, ám a Swansea előtti utolsó öt bajnokin hármat is kapott.

– Tudják mit? Mindig, amikor a saját játékomat szeretném játszani, keményen belemenni a szerelésekbe, sárga lapot kapok. Nem tudom, a legutóbbira mi volt a magyarázat, mert túl fáradt voltam, hogy halljam. Ez ilyen. Angliában a foci kemény, fizikális. El kell, hogy fogadjam, profinak kell lennem. Sajnálom, hogy a következő meccsről eltiltottak, játszani szerettem volna. Bízom a csapattársaimban és biztos vagyok benne, hogy nélkülem is megoldják majd – nyilatkozta a Manchester United saját tv-jének Zlatan.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.