Nemzetközi foci

Az Eb-győztes szélső a Barcát utasította vissza a Dortmund kedvéért

A fejlődése szempontjából nem a katalán csapat volt az ideális választás Guerreirónak.

Raphaël Guerreiro a 2016-ban Eb-győztes portugál válogatottnak az alapembere volt, teljesítményével pedig rengeteg topklub figyelmét felhívta magára. Az FC Barcelona is megkereste a nyáron a Lorient akkori szélsőjét, aki a Canal Plus-nak most elárulta, miért utasította vissza a katalánokat.

– Nagyon nehéz volt nemet mondani a Barcelonának, de a döntés pillanatában a Borussia Dortmund ajánlata meggyőzőbb volt. Szükségem van a rendszeres játéklehetőségre a fejlődésem szempontjából, és szerencsésnek is mondhatom már magam, hiszen nagyon jól mennek a dolgaim Németországban – idézi a goal.com Guerreiro nyilatkozatát.

A portugál játékostól nem ez volt az első alkalom, amikor egy topklubot utasított vissza, 2015-ben ugyanis a PSG is csábította.

– Tavaly konkrét ajánlatot kaptam a párizsiaktól, ám visszautasítottam őket. Akkor is csak a rendszeres játéklehetőség lebegett a szemem előtt, mivel mindenképpen tagja akartam lenni az Eb-keretnek – árulta el Guerreiro.

A bal oldalon hátvédként és középpályásként is bevethető focista a Bundesliga idei szezonjában nyolcszor lépett pályára, mutatója két gól és három gólpassz, míg a Bajnokok Ligájában három meccs alatt egy gól és két assziszt a mérleg.

Olvasói sztorik