Idén eddig mindössze négy találkozón léphetett pályára Andy Carroll, a West Ham United csatára. Az egykori angol válogatott támadót térdsérülések hátráltatják és a Premier League-ben pocsékul szereplő londoni klub részéről Slaven Bilic vezetőedző már azt fontolgatja, elfogadja a kínaiak ajánlatát a 27 éves játékosért.
Carrollt – aki megdöbbentő, 41 millió eurós összegért igazolt Liverpoolba 2011-ben – 2012-ben mindössze 15 millióért szerezte meg a West Ham, most pedig még profittal is adhatnának túl rajta, hiszen a Sunday Express értesülései szerint a Peking Guan és a Gvangzsu R&F csapatainak egyike 20 millió eurót ajánlott érte.
A kínaiak nemrég már leigazoltak egy Premier League-sztárt: Graziano Pellé a nyáron heti 260 ezer fontos fizetést biztosító szerződést írt alá a Sandong Lueng gárdájánál. Carroll akár még ennél is többet kereshet, amivel a világ egyik legjobban fizetett futballistája lehet.