Nemzetközi foci

Vereségével nehéz helyzetbe került Korhut csapata

A Manchesterben 4-1-es vereséget szenvedő Fenerbahce visszavágott a Unitednek az EL negyedik fordulójában. Szántó Tamás Rapidja 2-2-es döntetlent játszott Sassuolóban.

A szenegáli Moussa Sow varázslatos találatával már a meccs második percében vezetést szerzett a Fenerbahce a Manchester United ellen. A második félidő elején a holland Lens duplázta meg a törökök előnyét, vagyis az a két futballista szerzett gólt, aki kihagyta a két héttel ezelőtti, manchesteri (4-1) ütközetet.

A 2-1-es végeredmény azt jelenti, hogy a Fener a Feyenoord után a MU-t is legyőzte Isztambulban, José Mourinho együttese pedig a második túrájáról is pont nélkül mehet haza az Európa Ligában.

Fantasztikus hajrát produkált Szántó Tamás csapata, a Rapid Wien, amely kétgólos hátrányból egyenlített az olasz Sassuolo otthonában. Az ifjú magyar középpályás a 85. percben állt be.

Az F-csoportban a Bilbao a veterán gólfelelős, Aritz Aduriz ötször is bevette a Genk kapuját, és könnyen nyert Bécsben az AS Roma (E-csoport) is. Dzeko duplázott, és betalált De Rossi és Nainggolan is (2-4).

A 21 órás meccsek legnagyobb meglepetését a Villarreal szolgáltatta, amely hazai pályán 2-1-re kikapott a török Osmanlisportól. A nevesebb csapatok közül a Schalke, a Sahtar Doneck és a Fiorentina is magabiztosan nyert, míg az Ajax gólgazdag meccsen verte a Celta Vigót.

A Korhut Mihályt foglalkoztató Hapoel Beer-Seva 2-0-ra kikapott a Sparta Praha vendégeként. A magyar válogatott védő végigjátszotta a prágaiak elleni találkozót, amely után Korhuték a továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe kerültek, mivel a Southampton fordított az Inter ellen.

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

A-CSOPORT

Fenerbahce–Manchester United 2-1 (1-0)

Gólszerző: Sow (2.), Lens (59.), ill. Rooney (89.)

Zorja Luhanszk–Feyenoord 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Forster (44.), ill. Jörgensen (15.)

Kiállítva: Botteghin (43.)

B-CSOPORT

Asztana–Olympiakosz 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Despotovic (8.), ill. Seba (30.)

APOEL–Young Boys 1-0 (0-0)

Gólszerző: Soteriou (69.)

Kiállítva: Mbabu (67.)

C-CSOPORT

Anderlecht–Mainz 6-1 (2-1)

Gólszerzők: Stanciu (9. és 41.), Tielemans (63.), Teodorczyk (90., 95.), Bruno (92.), ill. De Blasis (15.)

Gabala–Saint-Étienne 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Gurbanov (39.), ill. Tannane (45.), Beric (53.)

D-CSOPORT

Zenit–Dundalk 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Giuliano (42., 78.), ill. Horgan (52.)

Maccabi Tel-Aviv–AZ Alkmaar 0-0

E-CSOPORT

Austria Wien–Roma 2-4 (1-2)

Gólszerzők: Kayode (2.), Grunwald (89.) ill. Dzeko (5., 65.), De Rossi (18.), Nainggolan (78.)

Astra Giurgiu–Viktoria Plzen 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Stan (19.), ill. Krmencik (25.)

F-CSOPORT

Athletic Bilbao–Genk 5-3 (3-1)

Gólszerzők: Aduriz (8., 24., 44., 74., 94.), ill. Bailey (28.), Ndidi (51.), Susic (80.)

Sassuolo–Rapid Wien 2-2 (2-0)

Gólszerző: Defrel (34.), Ragusa (45.), ill. Jelic (86.), Kvilitaia (90.)

G-CSOPORT

Panathinaikosz–Standard Liege 0-3 (0-0)

Gólszerzők: Cissé (62.), Belfodil (76., 93.)

Ajax–Celta Vigo 3-2 (1-0)

Gólszerzők: Dollberg (41.), Ziyech (68.), Younes (71.), illetve Guidetti (78.) Aspas (86.)

H-CSOPORT

Gent–Sahtar Doneck 3-5 (1-3)

Gólszerzők: Coulibaly (1.), Perbet (83.), Milicevic (89.) illetve Marlos (36.), Taison (42.), Stepanenko (48.). Fred (68.), Ordets (87.)

Braga–Konyaspor 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Velazquez (32.), Eduardo (42.), Horta (97.), illetve Rangelov (30.)

I-CSOPORT

Nice–Salzburg 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Hee-Chan (72., 73.)

Schalke–FK Krasznodar 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Caicara (25.), Bentaleb (46.)

J-CSOPORT
PAOK–Qarabag 0-1 (0-0)

Gólszerző: Michel (69.)

Fiorentina–Liberec 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Ilicic (30.), Kalinic (43.), Cristoforo (73.)

K-CSOPORT
Sparta Praha–Hapoel Beer-Seva 2-0 (2-0)

Gólszerzők: Bitton (23., öngól), Lafata (38.)

Southampton–Internazionale 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Van Dijk (64.), Nagatomo (69., öngól) illetve Icardi (33.)

L-CSOPORT
FC Zürich–Steaua Bucuresti 0-0

Villarreal–Osmanlispor 1-2 (0-1)

Gólszerzők: Hernandez (48.), illetve Webo (8.), Rusescu (76.)

Olvasói sztorik