Nemzetközi foci

Szemtelen szabadrúgásgóllal nyert az AC Milan – VIDEÓ

Bonaventura szállította a három pontot a milánóiaknak.

Vasárnap délután négy mérkőzést rendeztek az olasz bajnokság tizenegyedik fordulójában. Az AC Milan már az első félidőben is nagy fölényben játszott az eddig mindösszesen hét pontot gyűjtő Pescara ellen, ám ekkora még kimaradtak a helyzetek. Fordulás után azonban nem kellett sokat várni a piros-feketét vezető találatára, Bonaventura egy pimasz szabadrúgásgólból talált be a 49. percben.

Ez a gól pedig a három pont sorsát is eldöntötte, hiába voltak nagy helyzetei a Pescarának a második játékrészben, Donnarumma eszén nem tudta túljárni, vagy ha igen, les miatt érvénytelenítette a találatot a játékvezető.

A gól nélküli első félidő után három találat is született a Lazio-Sassuolo mérkőzésen, amelyekből kettőt a hazai, míg egyet a vendégcsapat szerzett. A rómaiaknál Lulic talált be először az 50. percben a kapu torkából, majd öt perccel később Immobile lőtt pazar kapásgólt egy szöglet után. Defrel az 57. percben még szépített, ám a Sassulo pont nélkül távozott.

Serie A, 11. forduló

Vasárnap

Atalanta – Genoa 3-0

Crotone – Chievo 2-0

Empoli – Roma 0-0

Lazio – Sassuolo 2-1

Milan – Pescara 1-0

Sampdoria – Internazionale 1-0

Hétfő

19.00 Udinese – Torino

21.00 Cagliari – Palermo

Szombaton játszották

Bologna – Fiorentina 0-1

Juventus – Napoli 2-1

Olvasói sztorik