Kezdjük azzal: eleve nem sok értelme van a harmincas listának egy olyan szavazáson, amelynek a végén borítékolhatóan legfeljebb három vagy négy név közül választ majd a szavazók nagy többsége. Végigpörgethetjük a listát, rámutathatunk erre vagy arra, hogy „tényleg, ő is érdemelne pár voksot”, csak hát végül senki nem a “maradékból” fog választani. Így aztán ez legfeljebb afféle reprezentatív minta, hogy kiket tart, nagyjából konszenzusosan, legjobb futballistának a szakma (illetve, immáron ismét, különválasztva a szakmától: a sportsajtó.)
Az örök kérdés: mi alapján?
Innen nézve persze felvetődik a régi dilemma: muszáj az adott évben megnyert címeket figyelembe venni az illetőnél? Vagy figyeljünk csak arra, mit rakott le az asztalra a saját posztján, a csapat eredményeitől némileg függetlenül? Soha véget nem érő vita, aminek a leegyszerűsítése szerencsére már rég megtörtént: nyolc éve úgysem kaphatja más a díjat a végén, mint Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo – kettejük között meg nagyjából az dönt, adott szezonban éppen melyikük mondhatta sikeresebbnek magát.
Nagy valószínűséggel idén is így lesz, és a Real Madriddal BL-t nyerő, a sorozatban gólkirályi címet szerző, aztán a portugál válogatottal az Európa-bajnokságot is behúzó Ronaldo nyer, Messi természetesen „alanyi jogon” bejön másodiknak (meg hát bajnok lett a Barcával, Copa-döntőt játszott a válogatottal) – aztán lesz nagy meglepetés, ha esetleg valaki más is odafurakodik közéjük (pláne, ha eléjük).
Portugál, BL-t, Eb-t nyert, de nem CR
Lehetne persze úgy is nézni, hogy tényleg ki volt a világ legjobbja a mutatott teljesítmény alapján adott évben. A maga posztján. Például Ronaldo Real Madrid- és válogatottbeli társa, Pepe, akinél nagyszerűbb hátvéd nem nagyon volt idén a kontinens pályáin, ráadásul ugyanazokat a címeket nyerte a csapattal, mint a nagy Cé, persze a gólkirályságot leszámítva. Van olyan szempont, ami alapján bele lehetne kötni az ő győzelmébe, leszámítva a hagyománytörést? Vagy a kapuban Buffon, akinek évtizede szinte minden szezon után járhatna valamilyen díj, de a mezőnyjátékosok mögött esélye sincs rá. És persze az idei „legjobb nem Messi-Ronaldo”-kategória várható győztese, a francia Antoine Griezmann, aki a BL-ben és az Eb-n is ezüstérmes lett, csapata húzóembereként.
És a többiek miért éppen most?
Na, de mit keresnek a többiek a listán és miért éppen ők? Ha a csatárokat nézzük, miért van ott például a fiatal argentin Dybala, akinek remek szezonja volt a Juventusban és a válogatottal Copa-döntős volt – ha közben nincs ott Alexis Sanchez, aki legalább annyira jó szezont produkált az Arsenalban, a Copán pedig speciel másodszor is legyőzte Chilével Argentinát? Gonzalo Higuaín olasz gólkirályi címe miért ér jelölést, ha Harry Kane 22 évesen szerzett premier League-gólkirálysága nem? (Az angol futballt speciel egy ember képviseli a listán, Jamie Vardy, aki a Leicester-csoda miatt megérdemli, hogy rá is lehessen szavazni, annál beszédesebb, hogy rajta kívül nem találtak szavazatra méltó angolt.)
A védők közül miért éppen a nyilván tényleg remek uruguayi Diego Godinra szavazzunk, akkor már miért nem például Leonardo Bonuccira vagy Laurent Koscielnyre (egyikük sincs a listán)? A BL-döntő az érv az Eb-döntővel szemben? Vagy csak simán jobbnak gondolják az uruguayit? De akkor miért kell még a listára Sergio Ramos is, hacsak nem megszokásból? Nem lenne egyszerűbb posztonként maximum három nevet kirakni, tényleg a legjobbak közül?
A középpályán is a megnyert címek jelentik a beutalót a jelek szerint, mert Toni Kroos, Koke, Kevin De Bruyne vagy Arturo Vidal bármilyen jó játékos is, aligha van értelme harmincas listára rakni őket „csak úgy”. Dimitri Payet az Eb-n és az angol bajnokságban is villogott olykor, de végül semmit nem nyert, akkor viszont miért nincs a harminc között a nagyjából ugyanezt felmutató Mesut Özil? Paul Pogba is begyűjt majd pár voksot PR-szempontok miatt, de akkor már miért nem az Atléticóban tavasszal tündöklő Saul kapja meg az esélyt?
Alighanem kizárt a meglepetés, pedig…
A támadószekcióban az említett Vardyt leszámítva pláne semmi meglepetés nincsen, megy a tuti, hiába nem gondolja senki komolyan, hogy Lewandowski majd szóhoz jut Neymar, Suárez és Bale mellett, amikor utóbbiak közvetlenül a Messi-CR nagy páros „udvartartását” jelentik, minden voksoláson. A „futottak még” kategóriában derék dolog, hogy az unortodoxok leszavazhatnak Aubameyangra és Agüeróra, de minek velük dúsítani a listát, amikor idén Griezmann lesz a sláger?
Szóval, a lényeg idén sem változott, bár egyöntetű hurrázással fogadta mindenki a hírt, hogy az Aranylabda visszatért a régi akolba és leszakadt a FIFA díjáról: persze, ha a kontinens sportújságíró-elitje váratlanul és meglepő módon kihoz egy Pepe, Griezmann, Suárez hármast a végső győztesnek, rögtön revideáljuk álláspontunkat. Tulajdonképpen még belekötni se nagyon tudnánk. De azért valószínűbb, hogy egyelőre marad minden a régiben. Amihez alighanem elég lett volna elsőre egy maximum tízes lista.
