Nemzetközi foci

Magyar pénzből épül 25 ezres stadion Koszovóban

Helyi források szerint a magyar kormány 40 millió euró, vagyis több mint 12 milliárd forint kamatmentes kölcsönt adna a koszovói nemzeti stadion felépítésére Pristinában, azzal a feltétellel, hogy a létesítményt egy magyar cég építheti fel.

A projekttel kapcsolatos tárgyalásokról a koszovói kulturális, ifjúsági és sport minisztérium honlapja több hírben is beszámolt. Arról írnak, hogy a Külügyminisztérium tanácsadóinak szeptember 14-i koszovói látogatásán merült fel az elképzelés, a magyarokat ekkor Koszovói Köztársaság kulturális, ifjúsági és sportügyi minisztere fogadta. Az Index cikke szerint Kujtim Shala a megbeszélésen arról tájékoztatta a magyar felet, hogy kölcsönök felvételéből fejlesztenék a koszovói sport infrastruktúráját.

A magyar fél érdeklődését fejezte ki az elképzelés iránt, és további tárgyalásokra, illetve helyszíni szemlére hívta tárgyalópartnerét Budapestre.

Kujtim Shala október közepén látogatott Magyarországra, Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára október 17-én fogadta hivatalában. A koszovói politikus ekkor egy munkamegbeszélésen is részt vett, kifejezetten a nemzeti stadion építésével kapcsolatban.

Kujtim Shala két nappal később, látogatásának hivatalos programjaként megtekintette a Groupama Arénát, amit a koszovói minisztérium honlapja alapján “Nemzeti Stadionként” mutatott be a magyar fél. A miniszter, amellett hogy megismerkedett a stadionnal, találkozott az üzemeltetést végző cég vezetőivel, akik tájékoztatták a létesítmény adatairól, fenntartásáról és a magyar futball fejlődésére gyakorolt hatásáról.

A hivatalos híreket a minisztériumi forrásokra hivatkozó “Kosovan Football” nevű Twitter-oldal egészíti ki információkkal. Ezek szerint a terv az, hogy Magyarország 40 millió euró értékben, bő egy év alatt épít egy Groupama Arénát Pristinában.

A Twitter-oldal értesülései alapján a pénzt a magyar állam kamatmentes kölcsönként biztosítja a projekthez azzal a feltétellel, hogy magyar cég építheti a stadiont. A felajánlott 40 millió eurós, azaz mai árfolyamon 12,3 milliárd forintos kamatmentes kölcsön tényét a “Kosovan Football” szerint a Koszovói Kulturális, Ifjúsági és Sport Minisztérium is megerősítette.

Az oldal idézi Muharrem Sahitit is, a korábbi koszovói szövetségi kapitány a miniszter tanácsadójaként tagja volt a Magyarországra látogató delegációnak. Ő azt mondta, hogy a magyar kormány ígérete szerint 13 hónap alatt fel fogják építeni a 25 000 férőhelyes stadiont.

Olvasói sztorik