Nemzetközi foci

Kidobták a válogatottból, mert rászellentett a szövetségi kapitányra

Minden bizonnyal a futballtörténelem egyik legbizarrabb története miatt érhet véget a Bournemouth korábbi játékosának válogatottbeli karrierje. A hírek szerint ugyanis az egyik edzésen edzője felé szellentett.

Az angol élvonalban szereplő Bournemouth csapatánál három esztendőt eltöltő dél-afrikai Tokelo Rantie meglehetősen érdekes körülmények között került ki hazája válogatottjából néhány héttel ezelőtt. A csatár ugyanis a jelentések szerint az egyik edzés alkalmával valósággal lefingta edzőjét.

– Tokelo Rantie letolta a nadrágját és egyenesen dél-afrikai edzője, Eprahim Mashaba irányába engedett el egy ropogósat néhány nappal ezelőtt, ráadásul a bűztől az egész csapat fulladozni kezdett. Ez volt az egyik legbizarrabb eseménysor, amelyet valaha láttam a nemzeti csapatnál – írja a Sportbible a Sowetan Live honlapjára hivatkozva.

A nyáron Törökországba, a Genclerbirligi csapatába igazoló 26 éves játékos egyike volt azoknak, akiket az edző behívott a dél-afrikai válogatottba az októberi vb-selejtezőkre. A nemzeti csapatban való szereplés azonban a vártnál hamarabb ért véget. Ezt viszont csak magának köszönheti – írja a blikk.hu

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik