Nemzetközi foci bajnokok ligája

Zidane: ötven százalék esélye van a Realnak Nikolicsék ellen

A szerénység szólt a madridi vezetőedzőből a keddi Bajnokok Ligája-összecsapás előtt?

Kedden este a címvédő Real Madrid a Legia Warszawát fogadja a Bajnokok Ligája-csoportkör harmadik fordulójában. Az F-csoport találkozóján sokak szerint egyértelmű esélyes a spanyol házigazda, de az együttes szakvezetője, Zinédine Zidane jóval óvatosabban fogalmazott a Nikolics Nemanját is soraiban tudó lengyel riválisról.

– Ez egy ugyanolyan meccs lesz számomra, mint a többi. Fel kell készülnünk, a munkára kell koncentrálnunk, a találkozón pedig az elsőtől az utolsó percig meg kell nehezítenünk a Legia dolgát. A gól a kemény munka jutalma. Az a fontos, hogy pontokat szerezzünk. Magunkkal kell foglalkoznunk, nem pedig azzal, hogy mit csinál az ellenfél. Keményen dolgozunk, hogy a legjobb eredményt érjük el. A Betis elleni bajnoki után érthetően boldog vagyok, a játékosaim az elejétől a végéig jól futballoztak. Most egy új nap és új mérkőzés vár ránk – mondta Zidane, aki az esélyekről csak röviden nyilatkozott. – Ötven-ötven százalék. Ugyanabban a sorozatban játszunk, ugyanazon a szinten van a két csapat – tette hozzá.

A madridiak a hétvégét megelőzően kisebb hullámvölgybe kerültek, sorozatban négy meccsükön csak döntetlenre végeztek, szombaton azonban gólzáporos sikerrel (Betis 6-1) találtak vissza a győztes útra, ami kifejezetten aggasztó lehet a Legia számára.

A Real ráadásul biztosan nem veszi majd félvállról a találkozót, mivel a legutóbbi körben csak döntetlent ért el Dortmundban, így rosszabb gólaránya miatt csak másodikak jelenleg Cristiano Ronaldóék, akiket egy ponttal követ a tabellán a Sporting.

A továbbjutásért folyó harcban nagy jelentősége lesz a Sporting–Dortmund találkozónak is. Előzetesen és jelenleg is a Borussia és a Real számít, számított az első két hely várományosának, az esélyek azonban változhatnak, ha a portugálok le tudják győzni a német együttest, mely pénteken döntetlenre végzett Dárdai Pál Herthájával a Bundesligában.

A Juve lyoni mérkőzése egy kemény, háromhetes sorozat második találkozója lesz az olasz csapat számára, melynek 22 nap alatt hét meccset kell vívnia. A Lyonnal kétszer is összecsap majd a gárda, a bajnokságban pedig az AC Milan és a Napoli elleni rangadó is beleesik a meccsdömpingbe.

Massimiliano Allegri együttese szombaton 2-1-re győzött az Udinese ellen, s Franciaországban is nyernie kell, hogy megerősítse vezető helyét a H-csoportban, melyben jelenleg csak jobb gólarányával előzi meg a szintén négypontos Sevillát, s mindössze egy ponttal a Lyont.

A meccsnek egyértelműen a Juventus az esélyese, nem csupán azért, mert lényegesen erősebb a játékoskerete, mint riválisának, hanem mert a francia gárda az utóbbi hetekben nem remekelt, pénteken például 2-0-ra kikapott a Nice-től a francia pontvadászatban. Az Olympique-nél ugyanakkor bíznak benne, hogy a francia válogatott csatár, Alexandre Lacazette visszatérése nagyot lendít majd a támadójátékon, s már a Juve ellen is újra eredményes lehet az öthetes kihagyás után ismét bevethető futballista, aki sérülése előtt négy bajnokin hatszor talált be az ellenfeleknek.

Az első két kör alapján talán a legkiegyensúlyozottabbnak nevezhető E-csoportban fontos mérkőzést vív majd Leverkusenben az angol bajnokságban harmadik Tottenham Hotspur. Jelenleg a Monaco vezeti a kvartettet négy ponttal, a hárompontos Tottenham, a kétpontos Leverkusen és az egy ponttal álló CSZKA Moszkva előtt.

A főpróba egyik csapatnak sem sikerült különösebben jól, az angolok ugyanis döntetlent értek el a West Bromwich Albion vendégeként, a Leverkusen pedig kikapott Brémában. A botlás igazán a Bayer futballistáinak eshetett rosszul, ugyanis a csapat így visszaesett a Bundesliga 10. helyére, a Tottenham viszont pontvesztése ellenére is dobogón maradt a Premier League-ben.

Olvasói sztorik