Nemzetközi foci

Pazar gólokkal tömte ki a Real Madrid a Betist – VIDEÓ

Hat találatig jutott a királyi gárda idegenben. Az eddig kevés lehetőséghez jutó Isco duplázott, Ronaldo is betalált.

Mivel a Sevilla az Atlético Madrid és a Barcelona is behúzta a szombati játéknapon a három pontot, így a Real Madrid a negyedik helyről várhatta a Betis elleni idegenbeli összecsapást. Casemiro, Sergio Ramos és Luka Modric nélkül, de a támadósorban Benzemával, Cristiano Ronaldóval és Gareth Bale-lel kezdett a királyi gárda, amely már rögtön a mérkőzés elején esélyeshez méltó módon magához ragadta a kezdeményezést. Ennek gyorsan meg is lett az eredménye, Varane már a negyedik percben, Kroos bal oldali szabadrúgását fejelte a kapuba.

A mérkőzés közepe felé a Betis egyre inkább előre merészkedett, és bátrabban támadott, ám mielőtt jobban vérszemet kapott volna, Benzema megduplázta a Real előnyét, Adán mellett a rövidbe passzolt ziccerben. Nyolc perccel később Marcelo is betalált egy eltört közeli lövés után, igaz eléggé lesgyanús helyzetben volt a brazil. A királyi gárda aztán egy varázslatos kontrával zárta le az első játékrészt, egy szögletet követően passzolta végig az egész pályát a csapat, és egy sakk-matt után Isco talált be üres kapura.

A szünetben két helyen is változtatott a hazaiak vezetőedzője, és talán ennek is köszönhetően elég gyorsan betalált a Betis. Cejudo pazar labdát kapott társától, és ziccerben nem hibázott, ezzel szépítettek a zöld-fehérek. Azonban Ronaldóék sem maradtak bent az öltözőben, ezt Isco újabb góljával jelezték is. A középpályás fantasztikusan tekert a hosszú felsőbe. Természetesen Cristiano Ronaldo addig próbálkozott, amíg nem szerzett gólt, és ez a 78. percben Morata passzát követően össze is jött neki. A portugál a maradék időben is azon volt, hogy gyarapítsa góljainak számát, de ez sem neki, sem a Realnak nem jött már össze.

LaLiga, 7. forduló

Leganés – Sevilla 2-3 (0-1)

Barcelona – Deportivo 4-0 (3-0)

Atlético Madrid – Granada 7-1 (2-1)

Real Betis – Real Madrid 1-6 (0-4)

Vasárnap játsszák:

12.00 Alavés – Málaga

16.15 Athletic Bilbao – Real Sociedad

18.30 Sporting Gijón – Valencia

20:45 Villarreal – Celta Vigo

Hétfőn játsszák :

20.45 Eibar – Osasuna

Pénteken játszották:

Las Palmas – Espanyol 0-0

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik