Nemzetközi foci

Két szövetségi kapitány is megbukott

A kínai és az algériai válogatottnál is edzőt váltottak.

Lemondott posztjáról Kao Hung-po, a kínai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az edző azért döntött a távozás mellett, mert csapata gyengén szerepel a 2018-as oroszországi világbajnokság ázsiai selejtezősorozatának harmadik szakaszában.

A kínai válogatott kedden 2-0-ra kikapott Üzbegisztán vendégeként, így négy forduló után mindössze egy ponttal rendelkezik, szinte biztosan elveszítette esélyét a részvételre.

„Szeretném megköszönni a játékosoknak és a szurkolóknak, hogy támogattak, de azt hiszem, itt az ideje, hogy távozzak” – nyilatkozta Hung-po.

A kínai együttes eddig csak egyszer, 2002-ben szerepelt világbajnokságon.

Az algériai válogatott szövetségi kapitánya, Milovan Rajevac nem magától ment, őt menesztették, miután csapata hazai döntetlennel kezdte a világbajnoki selejtezősorozat utolsó, harmadik szakaszát.

A 62 éves szerb szakembert júniusban nevezték ki, ám csak két találkozón irányította a nemzeti együttest. Vasárnap az algériaiak 1-1-et játszottak a vendég kameruniakkal, és utóbb több játékos bírálta a szakvezető taktikai elképzelését.

Mohamed Raurauga, a szövetség elnöke kedden találkozott Rajevaccal, majd közölték a szerződésbontás tényét. Az algériai válogatott novemberben Nigériával találkozik, amely a Zambia elleni győzelemmel kezdett.

Az afrikai selejtezősorozat harmadik szakaszában öt négycsapatos csoportban zajlanak a küzdelmek. A jövő ősszel záruló csatározások végén a csoportgyőztesek jutnak ki az oroszországi világbajnokságra.

Olvasói sztorik