Nemzetközi foci

Sarokkal adott gólpasszt a Barcelona-nevelésű szenegáli – VIDEÓ

Baldé Keita gyönyörűen hozta helyzetbe Moussa Sow-t, aki kíméletlenül bevarrta Stopiráék ellen.

Szombat este Szenegál a Zöld-foki-szigetek válogatottját fogadta az afrikai világbajnoki selejtező harmadik szakaszának D-csoportjában. A kontinensen a kvartettek első fordulóit rendezték.

Zöld-foki-szigeteknél két magyar vonatkozású játékos is érdekelt volt, hiszen a jelenleg is a Videotont erősítő balhátvéd, Stopira mellett a fehérváriak korábbi légiósa, a jelenleg a Szpartak Moszkvát erősítő Zé Luís is pályára lépett.

Utóbbi előtt egy nagy ziccer adódott a találkozó folyamán, ám gyengébbik lábával, jobbal mellébombázott, ezen kívül pedig legtöbbször rosszul igyekezett játékba hozni társait – nem élete mérkőzését játszotta a kitűnő csatár.

Stopira viszont még gyengébb futballt mutatott be, Szenegál rendszeresen az ő oldalán igyekezett feltörni a védelmet és ez többször sikerült is: számtalan beadás érkezett a helyéről, többször kicselezték és egy roppantul elkésett belépő után sárga lapot is kapott.

Nem ebből született viszont a két gól, amelyek közül a második az igazán emlékezetes: a mérkőzésen pazarul játszó, 2004 és 2011 között a Barcelona akadémiáján nevelkedő, felnőttként pedig évek óta a Laziót erősítő Baldé Keita ugyanis sarokkal tette a labdát a csereként beálló Moussa Sow elé. A Lille-ben egykor egyetlen szezon alatt 25 találatig jutó, azóta kisebb arab kitérővel a Fenerbahcét erősítő Moussa Sow pedig gyönyörűen, ballal rúgta fel a bal felsőbe a játékszert. A mozdulatsorról a cikk alján videót is találnak.

Szenegál tehát 2-0-ra nyert és Burkina Faso, valamint Dél-Afrika egymás elleni döntetlenje miatt élre állt a csoportban. Az öt kvartettből az első helyezettek kvalifikálnak a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

https://www.youtube.com/watch?v=MU8hQQdutF8

Olvasói sztorik