Nemzetközi foci

Hoppá! Eltörölték Balotelli kiállítását

A bombaformában lévő támadó pályára léphet jövő hétvégén a Lyon ellen.

A Rangadó.hu már a hét elején beszámolt róla, hogy eltörölhetik Balotelli kiállítását csütörtökön. A francia szövetség kivizsgálta a francia támadó esetét, és eltörölte a Lorient ellen kapott második sárga lapját, amit teljesen értetlenül kapott.

Mint ismert, Mario Balotelli góljával 2–1-re nyert a Nice, az olasz csatár a gólöröme miatt kapott sárgát. A hosszabbításban megkapta a második sárgát is, így kiállítás sorsára jutott. Tény viszont, hogy senki sem tudja, pontosan miért, vagy mire kapta a második büntetést a Nice támadója.

Pascal Garibian, a játékvezetői testület technikai igazgatója elmondta, visszanézte a kérdéses esetet, és azon az állásponton van, hogy tévedés történt Balotelli kiállításánál, mert nem hogy sárga lapot nem ért a játékos viselkedése, de nem is történt semmi érdemi az esetnél.

Csütörtökön a vizsgálóbizottság is megvizsgálta az esetet és úgy döntött, hogy eltörli Balotelli második sárga lapját, így a nizzaiak csatárának eltiltása sincs már érvényben és játszhat a jövő hétvégi, Lyon elleni bajnokin.

Balotelli remekel új csapatában, öt meccsen hat gólnál jár a szezonban, a Nice pedig vezeti a francia bajnokságot nyolc fordulót követően.

Olvasói sztorik