Nemzetközi foci

A vodka miatt majdnem tönkrement Vardy karrierje

A Leicester City csatára édességgel keverte az alkoholt, miközben sérülésből lábadozott.

A Leicester City gólvágója, Jamie Vardy önéletrajzi könyvében elárulta, hogy kedvenc itala, a Skittles-ízesítésű vodka miatt 2012-ben tovább volt sérült, mint kellett volna. A könyv egyik részletében az angol válogatott csatár kitért rá, hogy a vodka és az édességek keverése miatt nem épült fel időben sérüléséből – adta hírül a goal.com

– Egy sima zúzódásról volt szó, de nagyon sokáig nem javult. Volt otthon egy háromliteres vodkám, amibe mindig Skittles édességet kevertem. Amikor az édességek feloldódtak, akkor még többet raktam bele. Utána már cukorka íze volt a vodkának – írta Vardy.

– Az orvosom nem tudta mire vélni a dolgot. Kérdezte, mit csinálok. Én pedig elmondtam neki, hogy semmi olyat, amit eddig ne tettem volna. Aztán elmondtam neki, hogy néha édességgel iszom a vodkát. Kicsit sokkoltam ezzel, de aztán elmondta, hogy ez nem tesz jót a gyógyulásomnak – olvasható Vardy könyvében.

Olvasói sztorik