Nemzetközi foci

Harry Redknapp az angol focibotrány újabb áldozata

A tapasztalt edző elhallgatta, hogy játékosai fogadtak a saját meccsükre.

Tovább gyűrűzik a brit The Daily Telegraph által nemrégiben kirobbantott botrányhullám, amely egy tíz hónapos oknyomozó vizsgálat eredménye. Az újság korábban már lebuktatta Sam Allardyce-t, akit ennek hatására menesztettek az angol válogatott éléről, ám mint azt a lap megírta, még több, az angol labdarúgásban ismert névről derülhet ki, hogy a szövetség szabályait megszegve jártak el az elmúlt hónapokban.

Péntek este Harry Redknapp és a tiltott sportfogadások kerültek terítékre. A többi között a Tottenhamet, a Southamptont és a West Ham Unitdet is irányító trénert is egy ázsiai cégcsoport képviselői keresték meg azzal a céllal, hogy szeretnének az angol labdarúgásba invesztálni fontmilliárdokat. A tárgyaláson részt vett még két futballügynök, Dax Price és Pino Pagliara, akik azt hitték, a távol-keleti cégcsoport őket is alkalmazza majd.

A júliusi beszélgetésen szóba került egy bizonyos mérkőzés, amelyen Redknapp valamelyik korábbi csapata már tét nélkül játszott egy olyan gárda ellen, amelynek mindenképpen nyernie kellett. A találkozón a fogadóirodák ennek szellemében igencsak nagy szorzót kínáltak Redknapp csapatára, úgy tudván, hogy a tréner pihenteti majd legjobbjait, ám erről végül szó sem volt.

„Minden játékos fogadott a mérkőzésre, az egyikük még szólt is az ügynökének, hogy zálogosítsa el a házát, annyira jó a szorzó. Olyannyira erős volt a tipp, hogy még az ellenfél futballistái is tettek rá pénzt.”

A felvételből az is kiderül, hogy Redknapp vélhetően csak a mérkőzés után szerzett tudomást játékosai fogadásairól, ám nem talált abban semmi kivetnivalót, hogy a focisták a saját győzelmükre fogadnak és egyáltalán nem is volt tudomása róla, hogy ez illegális, ekképpen nem is jelentette a szövetségnek.

„A szünetben lehoztam az egyik játékost, a srácok pedig nagyon furcsán néztek rám. Én nem tudtam, hogy ők fogadtak a mérkőzésre, pedig volt, aki 20 ezer fonttal volt rajta.”

Végül a beszélgetés során kitértek arra az ügyre is, amelybe Sam Allardyce belebukott, vagyis: segítené-e a keleti cégeket abban, hogy bizonyos játékosok játékjogát harmadik félként megszerezve értékesítse őket más csapatoknak. Redknapp elárulta, akár saját pénzzel is hajlandó lenne beszállni az üzletbe és nem érti, hogy az FA miért tiltja ezt, hiszen így a csapatok könnyebben tudnak játékosokat venni.

A Telegraph később felhívta a 69 éves trénert, aki tagadta, hogy tudomása lett volna játékosai fogadásairól és bár hallott pletykákat ezzel kapcsolatban, konkrétumokról nem volt tudomása. A játékosjogok megvásárlása kapcsán szintén úgy nyilatkozott, hogy esze ágába sincs ilyen ügyletekben részt venni.

Redknapp angliai pályafutásának szinte biztosan vége, ráadásul meg nem erősített hírek szerint Steve Bruce, Alan Pardew, Mark Hughes, Ryan Giggs, Tony Pulis és David Moyes neve is szerepel a Telegraph listáján, így az angol labdarúgást érintő évszázados botránynak még koránt sincs vége – közölte az angol lap legfrissebb száma nyomán a hatharom.com.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik