– Tizenkét esztendős volt, amikor a holland topcsapat, a PSV Eindhoven kötelékébe került. Hol figyeltek fel Önre az eindhoveniek? Miért döntöttek akkor a PSV mellett?
– Puskás Martin (Cercle Brugge): Akkoriban nem volt kimondott cél a PSV. 2011-ben, miután édesapám addigi munkahelyén nem tudta folytatni a munkát, szüleim úgy döntöttek, hogy kipróbáljuk, milyen külföldön élni. Először Angliában gondolkodtak, de végül Hollandia déli részére esett a választás. Ahogy baráti vonalon elterjedt, hogy hová költözünk, jött a megkeresés, hogy a PSV-nél kíváncsiak lennének rám. Elmentem a próbajátékra, és megfeleltem, miközben édesapám is talált egy nagyszerű munkát Eindhovenben. Így költöztünk az egész család, testvéreimmel együtt Hollandiába.
– Három évet töltött a klubnál. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra? Miben lett jobb és erősebb játékos a PSV-s időszak alatt?
– Azt hiszem, a legnagyobb változás a hozzáállásomban és a felfogásomban történt. Magyarországon addig minden olyan könnyű volt: belátom már utólag, hogy mindent félgőzzel csináltam. Így is könnyedén jöttek a jó egyéni eredmények. Eindhovenben a csapatban mindenki kiemelkedő képességű játékos volt, nemhogy a fél gőz, néha a maximum is kevés volt.
Sajnos a FIFA nem volt elfogadó a helyzetemmel, és megtagadták a játékengedélyem kiadását. Így 16 éves koromig csak barátságos mérkőzéseken és tornákon léphettem pályára. Nem mondom, hogy nem viselt meg a dolog, hiszen én addig csak a meccsekért éltem. Sok mindent át kellett értékelnem magamban, hogy a „felszínen” maradhassak.
Az edzések teljesen más ritmusban folynak, mindenki rendkívül gyors, precíz és erőszakos. eltartott jó pár hónapig, amíg fel tudtam venni a ritmust. Amúgy is nehéz volt, hiszen mivel nem játszhattam, nem tudtam megmutatni, mire vagyok képes igazán.
– 2014-ben arról cikkezett a nemzetközi sajtó, hogy a Manchester United is ajánlatot tett Önért. Ez igaz volt? Próbajátékon is volt a klubnál. Miért nem Manchester mellett döntöttek családjával?
– 2014 tavaszán több Premier League klubtól is kaptam meghívást, a Liverpool, az Aston Villa és a Manchester United is felvette velünk a kapcsolatot. Felfigyeltek rám annak ellenére, hogy nem is játszhattam rendszeresen. Persze különleges, csábító volt ilyen nagy klubokat belülről látni és megtapasztalni, de több oka is volt, amiért „még” nem vagyok Angliában: egyrészt akkoriban a több éve tartó játékhiány miatt nem tudtam annyira meggyőző lenni, hogy azonnal felvegyenek, a legtöbb klub azt szerette volna, hogy 16 éves koromig többször menjek vissza, és majd akkor döntenek rólam. Másrészről az elmúlt évek tapasztalatai alapján józanésszel könnyen belátható, hogy ilyen nagy kluboknál az első csapathoz kerülni szinte lehetetlen. Sőt, jóval nagyobb az elkallódás veszélye, mint egy kisebb klubnál, hiszen ők bármikor bárkit megvehetnek. Ezért akkor úgy döntöttünk, hogy bár életem álma az angol foci, más megoldást kell keresnünk.
– 2014-ben országot és klubot is váltott, hiszen a belga Cercle Brugge mellett tette le a voksát. Milyen érvek szóltak a váltás mellett?
– A PSV-vel is ugyanazok a fenntartásaink voltak, hogy nem láttuk reálisnak az első csapathoz kerülést. Az eindhoveniek szerződést ajánlottak 16 éves koromra, de mi ezt nem fogadtuk el. Lett volna 2-3-4 szuper évem, de utána?! Jött volna talán jó esetben a kölcsönadás, esetleg a kispadozás. Továbblépni nem könnyű, mert a topkluboknál nevelkedő játékosok nevelési költségtérítése 19-20 éves korukra több százezer euró lehet, és ennyi pénzt egy ilyen fiatal játékosért kevés klub hajlandó kifizetni. Lehetne sorolni a neveket, nagyon sok magyar, 15-16 éves korától külföldön, nagy klubnál nevelkedő játékosnak tört meg a karrierje 19-20 évesen, a továbblépés lehetőségének hiánya miatt. Másrészt a PSV-nel az utolsó évben már egyáltalán nem éreztem magam jól, a kevés játéklehetőség miatt egyre több volt súrlódás és csalódás. A tehetetlenség nagyon sok frusztrációt okozott.
– Két év távlatában hogy érzi, jól döntöttek, hogy a Cercle Brugge mellett tették le voksukat?
– Az igazsághoz tartozik, amikor a váltás mellett döntöttünk, első szándékunk szerint a Club Brugge-höz kerültem volna, de technikai okok miatt ez meghiúsult: ezen a nyáron még mindig csak 15 éves voltam, és nem kaptam volna játékengedélyt, ami a Club Brugge-nek nem felelt meg. A családommal ezért a sok bizonytalanság után úgy döntöttünk, hogy inkább teszünk egy lépést vissza, hogy utána kettőt léphessünk előre, és elfogadtam a Cercle Brugge ajánlatát. Sajnos itt is majdnem egy teljes szezont kellet várnom a játékengedélyemre, de nem volt más választásom, minthogy kivártam.
A Cercle Brugge-nél reálisnak érzem, hogy eljuthatok belátható időn belül a felnőtt csapathoz. Ma úgy gondolom, ez a legnagyobb és legnehezebb lépés, átlépni az utánpótlásból a felnőtt labdarúgásba, és ott megragadni. Egy olyan klubban, mint például a Cercle, ahol jelentősen támaszkodnak a saját nevelésű játékosokra, ez egy reális cél lehet. Nagyszerű infrastruktúra, nagy játékos-múltú, több diplomás edzők, minden adott ahhoz, hogy töretlenül fejlődjek. A beilleszkedéssel soha nem volt gondom, könnyen barátkozom, sok barátom lett rövid időn belül az öltözőben és az iskolában is.
– Milyen iskolába jár? Hogy sikerül összeegyeztetni az iskolai órákat az edzésekkel, mérkőzésekkel?
– Belgiumban az iskola szent; 18 éves korig kötelező, és majdnem mindennap késő délutánig tart. Egy állami sportiskolába járok, ahol napi szinten a focin kívül plusz koordinációs és technikai képzést is kapok más sportágakból (atlétika, torna, egyéb labdasportok), ami igen hasznos az általános fejlődésem szempontjából. Ebből kifolyólag sok szabadidőm nincs. Általában reggel fél 9-tól délután fél 5-ig kötelező az iskolában lenni, 5 körül hazaérek, este 6-tól edzés, így 9, fél 10 körül érek haza. Közel lakom az edzőközponthoz illetve az iskolához, így sok időt nem vesztek az utazással. Így is szinte minden percem be van osztva, hiszen időt kell találnom az egyéni képzésekre és hetente járok egy fizioterapeuta specialistához, ahol foci-specifikus képességfejlesztést végzünk. A magyarral együtt négy nyelven beszélek: hollandul anyanyelvi szinten tudok, angolul lassan közelítem a felsőfokot, és tudok franciául is, így nyelvi problémáim sincsenek.
– Milyen poszton számolnak Önnel a klubnál? Hol érzi magát a legjobban, illetve leghasznosabban?
– Régen tízesként játszottam, mára a kedvenc posztom a szélről induló, befelé játszó irányító poszt lett. Ballábasként általában hetest játszom, de még szoktam tízest, nyolcast is játszani. A játékstílusom talán Kevin De Bruynéhez hasonlít a legjobban. Támadásban szabadon mozoghatok a pályán, elsődleges feladatom a védelem megbontása, gólhelyzetek kialakítása. Erősségem a váratlan megoldások, a kiszámíthatatlanság, jól látok a támadó harmadban, illetve a befejezések. Bár a befejezésekkel nem vagyok maradéktalanul elégedett, sajnos a sok évnyi meccshiány miatt a kapu előtti megoldásaim lehetnének még jobbak. Ezen dolgozom ma a legtöbbet, hogy nagyobb százalékkal kerüljek gólhelyzetbe, és azokat ki is használjam.
– Az elmúlt szezon végén az U19-es csapattal bajnokok lettek. Aktív részese volt a bajnoki elsőségnek?
– Tavaly mind az U19, mind a tartalékcsapat bajnokságot nyert. Nekem az elmúlt szezon volt az első év, hogy négy év után újra bajnokságban játszhattam, de máris, 16 évesen az U19-ben és a tartalék csapatban is számítottak rám. Az U19-cel 28 meccsen játszottam, a tartalékkal tíz mérkőzést. Az U19-ben az egyéni statisztikám 13 gól és 47 gólpassz. A csapat 91 góljának kétharmadában aktív részes voltam, jól ment a játék, jól sikerült az évem.
– A nyári alapozás során már a felnőtt csapat edzéseit is látogathatta. Mit érzett, amikor a „nagyok” közé is meghívást kaptál? Váratlanul érte?
– Igen, nyáron már az a megtiszteltetés ért, hogy edzhettem a felnőtt csapattal. Ez leginkább csak egyfajta gesztus volt a klub részéről. Valóban váratlanul ért, hiszen én is tisztában vagyok vele, hogy még nem jött el az én időm. Akkor szeretnék a felnőtt csapathoz kerülni, ha valóban hozzá is tudok tenni a csapat játékához, és rendszeresen a pályán lehetek, és nem csak a kispadon.
– Az új szezonban melyik csapatban számítanak Önre, mik a közeli céljai?
– Idén már a tartalékcsapatban játszom, az 1/B tartalék bajnokságban. A tartalékbajnokságban nincs korhatár, rendszeres, hogy a felnőtt csapatokból játszanak vissza játékosok, valamint tendencia, hogy nagyobb csapatokból sok fiatal játékos igazol kisebb csapatokhoz, mert úgy gondolja, hogy így hamarabb kerülhet felnőtt csapat keretébe. A mezőny kiegyenlített és számomra 17 évesen minden meccs komoly kihívás és megmérettetés. Sokszor megesik, hogy 26-28 éves védőkkel nézek szembe, akik itt próbálják bizonyítani az első csapatuk edzőjének, hogy ők ott is megállnák a helyüket. Célom erre a szezonra nézve, hogy a tartalékcsapatban alapemberré váljak, jövőre pedig már a felnőtt csapattal szeretném megkezdeni a felkészülést.
– Mi a helyzet a magyar utánpótlás-válogatottal? Ha jól tudjuk, 2015-ben volt utoljára válogatott. Azóta nem keresték a szövetségtől?
– 2014-ben még csapatkapitánya lehettem az U16-os válogatottnak. Aztán mikor a Cercle-hez kerültem, egyre kevesebb lehetőséget kaptam, talán a sok évnyi játék-hiány miatt is, talán a klubváltás miatt is. A 2015-2016-os szezon volt az első olyan idényem, amikor négy év után újra bajnokságban játszhattam, ekkor visszakaptam az életemet. Szükségem volt a folyamatos játékra, hogy mielőbb visszaszerezzem önmagam, és ezt nem lehetett akkor válogatottsággal összeegyeztetni, amikor az U17-es selejtezők miatt három-négy hetente Magyarországon kellett volna lennem. Az tény, hogy a szövetség sem ragaszkodott ahhoz, hogy a válogatottban szerepeljek; 2015 nyara óta nem kerestek többet. A válogatott kérdés jelenleg nincs napirenden, reméljük, hogy kiérdemlem még a figyelmet a jövőben.
– Pályafutása nehéz pillanataiban kik voltak azok az emberek, akikre támaszkodhatott?
– Kézenfekvő válasz első helyen a szüleimet, édesanyámat és édesapámat említeni, akikre mindig és mindenhol számíthatok, nagyszerű csapatot alkotunk. Labdarúgásban mindenképp a gyermekkori foci közeget, a VFC utánpótlás-centrumot említeném, Kelemen Miklóst és Rugovics Vendelt. Ők azok, akiknek rengeteget köszönhetek, mert azontúl, hogy kiskoromban tőlük kaptam meg azt a képzést, ami lehetővé tette, hogy idáig eljussak, a mai napig segítenek és támogatnak a tanácsaikkal. Egyszer sem mulasztom el, ha Magyarországon vagyok, hogy velük találkozzam, és átbeszéljem velük a dolgaimat.
Akit meg érdemes megemlítenem, a mentorom, aki egy nagy nemzetközi játékos-karrierrel rendelkező, évekig felnőtt edzőként is dolgozó, nagy tapasztalatú, szerteágazó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező személy. Vele akkor találkoztam, miután a Cerclehez kerültem. Napi szinten tartja velem a kapcsolatot, segíti a fejlődésemet, és minden helyzetben számíthatok a tapasztalatára és tanácsaira. Tőle rengeteget tanulok a profi mentalitásról, és nagyszerűen felkészít arra, mi vár nemzetközi szinten a felnőtt fociban.
– Hosszútávon milyen karrier-pályán gondolkozik? Mennyire tervez előre?
– Sajnos a fociban nagyon erős a szerencse faktor, és akár naponta változhatnak a körülmények. Most azt mondanám, hogy ami biztos, hogy a következő 2-3 évben szeretnék a Cercle felnőtt csapatában megerősödni. Ezután már nehéz tovább tervezni, természetesen szeretném a maximumot kihozni a lehetőségeimből. Legboldogabb talán akkor lennék, ha Angliában egy jó Championship- vagy PL középcsapatban folytathatnám.
