Nemzetközi foci

Klopp nem akar edzőként megöregedni

A német szakember úgy gondolja, 60 évesen már nem fog a kispadon ülni.

Az őszinte és olykor rendhagyó megnyilvánulásairól is ismert Jürgen Klopp újabb érdekes nyilatkozatot adott a napokban egy német rádióműsorban. Az edzői karrierjét 2001-ben a Mainz csapatánál kezdő, majd a Dortmunddal óriási sikereket elérő Klopp jelenleg a Liverpool menedzsere – és a német azt sem tartja kizártnak, hogy a mersey-parti klub lesz az utolsó csapata, hiszen nem tervez már sokáig a szakmában maradni.

– Jelenleg jól érzem magam az Anfield-en, de egyszer eljön az a nap, amikor úgy döntök, ennyi elég volt. Nem a Liverpoolból, ami egy nagyszerű klub, hanem magából az edzősködésből – most azt mondom, nagyon-nagyon valószínűtlennek tartom, hogy 60 éves korom után is irányítsak egy csapatot. Mindenképpen visszatérek majd Németországba, de hogy edzőként vállalok-e még munkát, azt nem tudom megmondani – senkit nem tervezek idegesíteni az utolsó éveimben, aki nem akarja, hogy a csapatánál legyek. Őszintén szólva akkor sem leszek csalódott ha csak három csapatot, a Mainz, a Dortmund és a Pool gárdáját irányítom karrierem során – három nagyszerű klubot, amelyeket már edzői ténykedésem előtt is kedveltem. Számomra ez a futball, óriási emóció kell hozzá, máshogy nem megy – árulta el távlati terveit a 49 éves Klopp.

Olvasói sztorik