Nemzetközi foci

Ronaldo után James is a Real Madridból vonulna vissza

A kolumbiai játékos felnéz Zidane-ra, elmondása szerint, nem igaz, hogy bárkivel is konfliktusa lett volna a közelmúltban.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Real Madrid Cristiano Ronaldo és Gareth Bale nélkül is magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott vasárnap az Espanyol otthonában. A gólszerzők közé a sokat mellőzött James Rodríguez, illetve Karim Benzema iratkozott fel.

A kolumbiai támadó jó egy órányi lehetőséget kapott a bizonyításra, gólja után elégedetten nyilatkozott. Korábban arról írt a nemzetközi sajtó, hogy James boldogtalan a spanyol fővárosban, több helyen nyári távozását szinte biztosra vették, úgy tűnik, szezon elején azonban nagyot fordult a világ a játékos és a klub háza-táján.

– Zidane a példaképem, a Real Madrid pedig álmaim csapata. A családom és én is boldog vagyok a klubnál, azért harcolok, hogy örökre itt maradhassunk. Nem igaz, hogy nehéz időszakon mentünk át, senkivel sincs rossz kapcsolatom a klubnál. Megértem az edző döntését akkor is, ha nem számol velem. Természetesen minél többet szeretnék játszani, a gólok és a gólpasszok mellett fontos, hogy minden helyzetben a csapat hasznára legyek – nyilatkozta az Espanyol ellen remek szóló-gólt jegyző játékos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.