Nemzetközi foci

Hivatalos: lefaragtak Simeone szerződéséből

2020 helyett már csak 2018-ig érvényes az Atlético Madrid vezetőedzőjének megállapodása.

A múlt héten jelent meg a hír, miszerint Diego Simeone szerződését két évvel lefaragták. Az Atlético Madrid vezetőedzője pénteken megerősítette, hogy a megállapodása időtartamát valóban csökkentették.

Az argentin – aki 2011 óta irányítja a csapatot – hangsúlyozta, hogy a döntés során figyelembe vették a klub érdekeit. Hozzátette: mindez nem azt jelenti, hogy el akarja hagyni a spanyol fővárost, hiszen ha ilyen tervei lennének, már eddig is megtehette volna.

„Beszéltünk a vezetőkkel, és közösen hoztuk meg a legjobb döntést a klub számára. A helyzet nem változott, mindenki nyugodt lehet, hiszen minden rendben” – mondta a 46 éves tréner, aki az elveszített milánói Bajnokok Ligája-döntő után azért szót ejtett esetleges távozásáról…

Olvasói sztorik