Nemzetközi foci

Bese elégedett franciaországi szerepkörével

Cikket szentelt a Le Havre magyarjának az egyik legnagyobb portál.

Eddig telitalálatnak tűnik Bese Barnabás Franciaországba igazolása. A volt MTK-jobbhátvéd ugyanis majd’ minden mérkőzésen kezdő és jól is teljesít. Most a francia SoFoot.com-on jelent meg hosszabb írás Eb-t is megjárt védőnkről.

– A jelenlegi pozíciómban nincs annyi helyzetem, de jó döntés jobbhátvédként játszatni. Illik hozzám ez a szerepkör, a mai szélsőhátvédek egyébként is folyamatosan felfutnak, részt vesznek a gólszerzési lehetőségek kialakításában. Ez az én stílusom – idézték a cikkben a karrierjét középcsatárként kezdő Besét, akit hosszú tárgyalások végén szerződtetett a Le Havre.

– Hetekig egyezkedtünk, a klub érdeklődéséről pedig már hónapokkal ezelőtt is tudtunk. A legnagyobb kérdés a szerződés hossza volt, végül négy évben sikerült megegyeznünk. Ezen idő alatt egy másik csapat is elkezdte őt csábítani, de végül Franciaországot választotta. Barnabás sokat dolgozott ezért és remélem, ez csak egy út kezdete – idézte Bese menedzserét a portál.

A SoFoot ezután Bese tavaszi, happy enddel végződő válogatottbeli kálváriáját részletezte – a jobbhátvéd több meccset ült végig a kispadon, amíg végül Németország ellen Storck bevetette.

– Az MTK-val való EL-szereplés és a Le Havre-el a feljutásért vívott harc mellett a magyarokkal 30 purgatóriumban töltött év után juthatna ki a világbajnokságra – summázta Bese jelenét és céljait a SoFoot.com.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik