Nemzetközi foci

EL: Korhuték legyőzték az Intert, Pato vezérletével nyert a Villarreal – VIDEÓK

A Panathinaikosz - Ajax rangadón három gól és ugyanennyi piros esett. Klaassen még büntetőt is rontott.

Kezdőként debütált új csapata színeiben Korhut Mihály. A magyar bekk az Inter elleni Európa-liga mérkőzésen húzhatta először magára a Hapoel Beer-Seva 69-es mezét. Az első félidőben nem esett gól a San Siróban, a találkozó végül 2-0-s izraeli sikerrel zárult. Korhut 85 percet volt a pályán.

Korhut csapatának második gólja az Inter otthonában

A Villarreal színeiben eredményes volt a brazil Pato, valamint a Barcelona-nevelés, a legkisebb Dos Santos, Jonathan is. A spanyolok 2-1-re verték a Zürichet.

Pato gólja


Dos Santos gólja

A Panathinaikosz – Ajax rangadó 2-1-es vendég sikerrel zárult, a hollandok hátrányból fordítottak. Klaassen a 66. percben még büntetőt hibázott, a kipattanóra viszont ügyesen csapott le Riedewald, a gól pedig három pontot ért. Később a hazaiak megfogyatkoztak, Ivanov kapott pirosat, majd a túloldalon Ziyech is a kiállítás sorsára jutott. A hajrában a görögtől Wakasónál is villant a piros, akik így végeredményben kilenc emberrel és pont nélkül zártak.

Klaassen büntetőt rontott, de társa javított.

Európa-liga, csoportkör, 1. forduló

G-csoport
Standard Liege – Celta Vigo 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Dossevi (3.), ill. Rossi (13.)

Panathinaikosz – Ajax 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Berg (5.), ill. Traore (34.), Riedewald (67.)

Kiállítva: I. Ivanov (69.), Wakaso (92.) ill. Ziyech (79.)


H-csoport

Braga – Gent 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Pinto (24.), ill. Milicevic (6.)

Konyaspor – Sahtar Doneck 0-1 (0-0)

Gólszerző: Ferreyra (76.)


I-csoport
Nice – Schalke 0-1 (0-0)

Gólszerzők: Baba Rahman (75.)

Salzburg – FK Krasznodar 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Joaozinho (37.)

Kiállítva: S. Petrov (71.)


J-csoport

PAOK – Fiorentina 0-0 (0-0)


K-csoport

Inter – Hapoel Beer-Seva 0-2 (0-0)

Gólszerzők: Vitor (54.), Buzaglo (69.)

Southampton – Sparta Praha 3-0 (2-0)

Gólszerzők: Austin (5., 27.), J. Rodriguez (92.)


L-csoport

Villarreal – FC Zürich 2-1 (2-1)

Gólszerzők: Pato (28.), Dos Santon (45+1.), ill. Sadiku (2.)

Osmanlispor – Steaua Bucuresti 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Diabate (64. – büntetőből), Umar (74.)

Kiállítva: Enache (45+2. – Steaua)


Korábban játszották:

Feyenoord–Manchester United 1-0 (0-0)

Gólszerzők: Vilhena (79.)

Zorja Luhanszk–Fenerbahce 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Grecsiskin (52.), illetve Kjaer (96.)

Young Boys–Olympiakosz 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Cambiasso (42.)

APOEL–Asztana 2-1 (0-1)

Gólszerzők: V. Oliveira (74.), De Camargo (87.) illetve Maksimovic (45.)

Anderlecht–Qabala 3-1 (2-1)

Gólszerzők: Teodorczyk (14.), R. Santos (41. – öngól), D. Capel (77.), illetve Dabo (20.)

Mainz–Saint-Étienne 1-1 (0-0)

Gólszerzők: Bungert (57.), illetve Beric (88.)

AZ Alkmaar–Dundalk 1-1 (0-0)

Gólszerzők: S. Wuytens (61.), illetve (Kilduff, 89.)

Kiállítva: S. O’Donnell (72. – Dundalk)

Maccabi Tel-Aviv–Zenit 3-4 (1-0)

Gólszerzők: Medunjanin (26., 70.), Kjartansson (50.), illetve Kokorin (77.), Mak (84.), Giuliano (86.), Djordjevic (92.)

Viktoria Plzen–Roma 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Bakos (11.), illetve D. Perotti (tizenegyesből, 3.)

Astra Giurgiu–Austria Wien 2-3 (1-2)

Gólszerzők: Alibec (18.), Sapunaru (74.), illetve Holzhauser (tizenegyesből, 16.), Friesenbichler (33.), Grünwald (58.)

Kiállítva: Rotpuller (79. – Austria Wien)

Sassuolo–Athletic Bilbao 3-0 (0-0)

Gólszerzők: Lirola (60.), Defrel (75.), Politano (82.)

Rapid Wien–Genk 3-2 (0-1)

Gólszerzők: Schwab (51.), Joelinton (59.), Colley (60. – öngól), illetve Bailey (29., tizenegyesből, 90.)

Qarabag–Liberec 2-2 (1-1)

Gólszerzők: Michel (7.), Sadikov (94.), illetve Sykora (1.), Baros (78.)

Olvasói sztorik