Nemzetközi foci

Allardyce döntése megtörte Barkley-t

Pocsék formába került az Everton szélsője.

Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, Ross Barkley személyében stabil csapattagra lelt az angol válogatott. Az Everton üdvöskéje azonban a nyári Európa-bajnokságon nem lépett pályára (pedig a keretben ott volt), Sam Allardyce pedig a Szlovákia elleni meccset megelőző összetartásra már be sem hívta.

Ez aztán a jelek szerint végképp megtörte a 22 éves szélsőt, aki olyan rossz formába került, hogy a Sunderland elleni Premier League-bajnokin már a félidőben kénytelen volt őt lecserélni Ronald Koeman – a liverpooliak a második félidőben dominálva és három gólt rúgva végül simán nyertek.

– Nem játszott az elvárható szinten. Tudom, hogy ez mindig nehéz döntés a menedzser számára, hiszen nem került be a válogatott keretbe és most nekem is le kell hoznom 45 perc után. De valamit tennem kellett. Túl sok labdát veszített el. Szerdán beszélek Rosszal és nem lesz gond – fogalmazott a Southamptontól a nyáron átigazoló holland.

A találkozó egyébként Romelu Lukaku triplájával dőlt el, a belga csatár mindössze 11 perc 37 másodperc alatt ért el mesterhármast.

Olvasói sztorik