Nemzetközi foci

Messi sérülése is a múlté

Az FC Barcelona argentin klasszisa is játszhat a hétvégi bajnoki fordulóban.

Lionel Messi pályára léphet az Alaves ellen szombaton, ha Luis Enrique vezetőedző is úgy dönt – erősítette meg az FC Barcelona pénteken.

A 29 éves csatár a tervezettnél korábban tért vissza az argentin válogatottól, ugyanis kisebb ágyéksérülése miatt nem léphetett pályára Venezuela ellen a világbajnoki selejtezősorozatban. A katalánok szerdai villanyfényes edzésén már mozoghatott, de teljes értékű munkát csak pénteken végezhet.

Ennek ellenére Luis Enrique azt mondta, hogy Messi készen áll a játékra az Alaves elleni hazai találkozón.

„Játékra kész állapotban van. Már beszéltem vele, mert minden játékosommal beszélek. Értékeltük a helyzetet, azt tartjuk szem előtt, mi a legjobb a játékosnak, és meg vagyunk győződve, hogy ő a lehető legjobb állapotban van” – nyilatkozta az edző.

Neymar és Suárez is most tér vissza, utóbbi az olimpia és a világbajnoki selejtezők, utóbbi pedig csak a válogatott kötelezettsége miatt volt távol.

Luis Enrique közölte, hogy Neymar is szívesen játszana az Alaves ellen, de lehetséges, hogy erre nem kerül sor, mert szeretné megfelelően forgatni a csapatát.

Olvasói sztorik