Pep Guardiola már mindent megnyert a Barcelonával, amikor José Mourinho először keresztezte az útját. Kettejük párharca, annak minden velejárójával, több lett, mint edzői rivalizálás: túlzás nélkül mondhatjuk, filozófiák, világnézetek mentén osztotta meg a labdarúgást figyelőket szerte a világon. Nem csoda, hogy most, amikor több mint három év után ismét ellenfélként találkoznak, ráadásul a világ legjobban menedzselt, leglátványosabban eladható ligájában, máris minden róluk szól.
Persze, egy Manchester United–Manchester City mérkőzés, még ha nagy hagyományú városi derbiről is van szó, sosem lesz az egész világon annyira népszerű, mint a Barcelona–Real Madrid párharc: ám pont e két edző személye és közös múltja miatt nagy lépést tehet abba az irányba, hogy hasonló őrület (hisztéria?) kísérje. Érdemes felidézni, hogyan is alakult ki ez a Guardiola-Mourinho „klasszikus” és mik voltak a legemlékezetesebb fejezetei.
Kezdetben volt a tökéletes Barcelona
Mourinhót annak idején nem titkoltan azzal az egyetlen céllal szerződtette a Real Madrid, hogy a spanyol és európai trónt visszafoglalja Guardiola Barcelonájától. A katalán edző rögtön első szezonjában a Barca igájába hajtotta a komplett futballvilágot: minden megnyerhető trófeát megnyert a 2008–2009-es évadban, ráadásul a Real Madridot a Bernabéuben ütötte ki 6-2-re, a Barca történetének alighanem legtökéletesebb mérkőzésén. A Guardioláról írt könyvekből is tudjuk, ez volt a találkozó, amikor az általa még a Barcelona B-csapatával elkezdett munka, a játékról vallott elképzelései a tökéletesség szintjére jutottak kivitelezésben.
A következő idényben is két sima katalán győzelem következett, vagyis ekkor már másodszor verte Guardiola csapata oda-vissza a nagy riválist. Ez így nem mehetett tovább: Madridban tudták, kit kell szerződtetni, hogy véget vessen a megalázó sorozatnak. José Mourinho ugyanis 2010 tavaszán az Interrel megmutatta, mit és hogyan kell csinálni a csúcson lévő Barcelona ellen: tökéletes meccselést produkálva (és kis szerencsével) kiütötte a verhetetlennek hitt vörös-kékeket a BL elődöntőjéből. Jöhetett a madridi szerződés és a Speciel One legnagyobb kalandja, Guardiola ellen.
A 0-5-től a trónfosztásig
A többi már történelem: Mourinho karrierje legnagyobb pofonjába futott bele az első El Clásicóján: huszonhat év után ismét 5-0-ra nyert a Barcelona a Real ellen. A portugál alighanem élete legkeserűbb piruláját nyelte le aznap este, de a legfontosabbat is: innentől kezdve, lassan, szívósan építette át a Real Madrid játékát. Egyetlen cél lebegett a szeme előtt, eltüntetni, megsemmisíteni a katalánok játékbeli fölényét, és ehhez minden eszközt bevetett. Nemcsak a sok szabálytalanságra gondolunk, ami miatt sokan elfordultak az addig művészinek tartott Real-stílustól, hanem Mourinho pragmatizmusára: a kritikák és a hagyomány nem érdekelték. Szívósan dolgozva egy kontrajátékot játszó, gyakorlatias csapatot épített a Real Madridból.
A bajnokságban két szezon alatt egyszer tudta legyőzni Guardiolát, de az az egy győzelem „a” győzelmet jelentette: 2012. április 21-én a Nou Campban gyakorlatilag bebiztosította a trónfosztást. Túl annyi megaláztatáson, bajnoki és BL-vereségen, elérte a célt. Pep Guardiola vezetőedzőként azóta is csak abban az egy szezonban nem tudott bajnokságot nyerni. A szüntelen „hidegháborúba” is kissé belerokkanva a bajnokság végén bejelentette, hogy távozik a Barcától. Mourinho győzött, de diadala rövid volt: a következő szezonban már annyi mindent lerombolt maga körül Madridban, hogy ő sem maradhatott, mellesleg a bajnoki címet is visszavette tőle a már Guardiola nélküli ellenfél.
Több, mint párharc: erről szólt a futballvilág
A két edzőfenomén Spanyolországban összesen tizenhárom találkozón nézett farkasszemet, mindössze két szezon alatt! A Klasszikus egy időre az egész futballvilágot tematizálta, és ma is sokan úgy emlékeznek rá, mint „jó és rossz” párharcára, amiben a rosszat a folyton reklamáló, üzengető, védekező középpályásokat felpakoló, ellenfél másodedzőjének szemébe nyúló Mourinhóval azonosítják. Pedig Guardiola semmivel sem volt keményebb, sem az ellenféllel, sem saját csapatával szemben. De az eredmények őt igazolták, hatszor a Barca nyert, háromszor a Real Madrid, négy döntetlen mellett. Igaz, a három Mourinho-győzelemből kettő trófeát ért, az említett bajnokin kívül az egyetlen egymeccses finálét, a spanyol kupa döntőjét is a Real nyerte 2011-ben.
Kettejük hispániai párarcát az Inter–Barca BL-elődöntővel együtt egy európai Szuper Kupa-döntő foglalja keretbe – utoljára 2013-ban találkoztak, Guardiola már a Bayern München, Mourinho a Chelsea kispadján ült, természetesen ez is emlékezetes, „üzengetős” meccs lett, amelyen a Bayern a 120. percben egyenlített, majd 11-esekkel legyőzte a Mourinho-csapatot. Kis túlzással, azóta várja mindenki, hogy újra összecsapjanak, alighanem ők maguk is. Hogy a futballnak és a Premier League-nek jót tesz-e, ha ezt a bajnokságot is „leegyszerűsítik” kettejük párharcára, az kérdéses. De ez a sajtót aligha érdekli…
Az átépítés alatt a gólgyártás zavartalanul folyik?
A fogadóirodák a szezon előtt a Manchester Cityt tartották az idei bajnoki cím első számú esélyesének – a United előtt. Mégpedig elsősorban Guardiola személye miatt. Mourinho legutóbb megbukott a Chelsea-nél, Pep ellenben háromszor nyerte meg a Bundesligát, talán ezért a különbség. De ne feledjük, Premier League-rutinban sokkal jobban áll a PL-t már háromszor megnyerő portugál… A felvezetés mindenesetre tökéletes, mindkét csapat száz százalékos mérleggel várja a találkozót, és hogy a „balhé” se hiányozzon, a City kulcsemberét, Agüerót máris eltiltották egy (tévéfelvétel alapján kiszúrt) könyöklésért.
Az utolsó tíz manchesteri derbyből hatot a City nyert, ráadásul 2011 és 2014 között zsinórban háromszor nyerni tudott az Old Traffordon (egyszer történelmi meccsen 6-1-re), amire a jelenlegi Premier League mezőnyében egyetlen más csapat se volt képes. Mourinhónak ott lehet hátul a zabszem, hiszen annak idején a Real Madridnál is katasztrofálisan sikerült az első Guardiola elleni mérkőzése – de most ő lesz hazai pályán és biztosan nincs öt gól különbség a két állomány között. Mindkét edző építi a csapatát, melyet a nyáron vett át, így ezúttal Guardiolának nincs időbeli előnye sem, mint anno Barcelonában. Bármi megtörténhet a sorozatban tizenhetedik Mou–Pep találkozón: a szakemberek óvatosabb meccset jósolnak, de nem bánnánk, ha tévednének. Merthogy az eddigi tizenhat találkozójuk gólátlaga elképesztő: 3,25. Manchesterben is folytathatnák csapataik a termelést!
