Nemzetközi foci

Futballtörténeti jelentőségű újítást vezetett be a FIFA

Az elnök szerint sikerrel debütált a videobíró.

Sikerrel debütált a videós visszajátszás Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint. A technológiát válogatott felkészülési mérkőzésen elsőként a csütörtöki Olaszország-Franciaország találkozón alkalmazták, és Infantino szerint ez „futballtörténeti jelentőségű” volt.

Példaként Infantino azt az esetet hozta fel a 3-1-es vendégsikerrel zárult mérkőzésről, amikor az olaszok kezezést reklamáltak Layvin Kurzawánál egy fejpárbaj után, amelyet Daniele De Rossival vívott a francia játékos.

– Láthatták, hogy a játékvezető néhány másodpercre megállította a játékot, és ezalatt a két bíró úgy döntött, nem lesz büntetés – idézte fel Infantino. – Futballtörténelmet láttunk, 2016-ban vagyunk, itt volt az ideje, hogy kipróbáljuk.

Hozzátette, reméli, hogy a 2018-as világbajnokságon már alkalmazhatják a videobírót, amely gólok, büntetők, kiállítások megítélésénél juthat szerephez.

– Természetesen nem tudunk minden felbukkanó problémát megoldani, de segítséget nyújthatunk a játékvezetőknek kulcsfontosságú helyzetekben anélkül, hogy túl sok játékmegszakítás lenne emiatt – hangsúlyozta a FIFA elnöke.

Ebben az idényben az olasz és a német élvonalban, az ausztrál és az amerikai bajnokságban, valamint a portugál ligában és kupákban alkalmazzák majd a technológiát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.