Nemzetközi foci

Aranylabdáról álmodik Roberto Carlos magyar kisfia

Szakemberek szerint a 9 éves tehetség jó géneket örökölt édesapjától, Cristofer egyike lehet a legjobbaknak.

Egy magyar-brazil kapcsolatból született kisfiú, aki zseni lehet a pályán, ahogyan Mészöly Kálmán jósolta a világhírű játékos, Roberto Carlos magyar kisfiáról 2009-ben. A most 9 éves Cristofer édesapja nyomdokaiba lépett és szeretné őt túlszárnyalni. A Realban magyar cipőt húzó, Madridban élő kisfiú a nyarakat Zalaegerszegen tölti édesanyja családjával – ott látogatta meg őt a Digi Sport, Reggeli Start stábja.

A tehetség a beszélgetés elején elárulta, Aranylabdát szeretne nyerni – ezt édesanyja is akkor hallotta tőle először. A büszke anya, Horváth Alexandra kiemelte: kisfia sokszor emlegeti a hétköznapokban, hogy még édesapjánál is jobb focista szeretne lenni.

– Cristofert már három-négy hónapos korában is a labda érdekelte, majd amikor elkezdett járni, előszeretettel rugdosta a játékszert. Apukájával sokat játszottak a keretben már kicsi korában is – mesélte az édesanya.

A kisfiú minden ágról sportos családból származik, hiszen nagyapja, Horváth József 150-szeres kézilabda-kapus volt, míg nagynénje, Horváth Roxána szintén kézilabdázott. A nagymama, Szvitek Erzsébet elárulta:

– Az unokám szerencsére kétlábas játékos, amin édesapja is csodálkozott, mivel Cristofer balkezes, ennek ellenére jobb és bal lábbal is nagyon ügyes.

Cristofer két iskolába jár, Madridban és Magyarországon is végzi tanulmányait. Itthon nyaranta teszi le a vizsgákat, tesztjei jól sikerültek, hiszen idén is ötös kapott. Édesanyja hangsúlyozta: Roberto Carlos nagyon jó kapcsolatot ápol a kisfiúval, mindig mindenben próbál Cristofer rendelkezésére állni – bármilyen kívánsággal rukkol elő.

Amíg nyári iskolába jár Cristofer, addig a ZTE Akadémiáján futballozik. Kaj András, a Bozsik program szakmai vezetője így nyilatkozott a tehetségről:

– Nagyon jó mentalitású játékos, egy pillanatig sem gondolkozik azon, hogy egy-egy párharcba belemenjen-e vagy sem. Agilis gyerek, a lövései sem gyengék – azt gondolom, szépen hajaz az apukájára.

Édesanyja osztja a szakember véleményét, sőt, Madridban is úgy látják, nagyon hasonlít a kilenc éves kisfiú édesapjára.

– Roberto Carlos azt mondja fiáról, még mindig nagyon kicsi, ezért még sok más dolog iránt érdeklődhet az életében, de a legfontosabb a tanulás, illetve hogy találja meg helyét a pályán. Futásban, izomzatban, gyorsaságban, mozgásban, passzolásban is hasonlít édesapjára – legalábbis Madridban is így vélekednek a gyerekről – mondta az édesanya.

Horváth Alexandra nyilatkozatából az is kiderült: készült a TF-en egy felmérés, orvosok szerint kevesen rendelkeznek olyan felépítéssel, mint Cristofer, aki várhatóan 180-183 centiméterre nőhet. Ha technikailag is rendben lesz, biztos, hogy egyike lesz a legjobbaknak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.