Nemzetközi foci

UEFA: a korrupció és a dopping ellen harcolna a szlovén elnökjelölt

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 31. 16:06

A bundázás visszaszorítását is egyik fontos céljának nevezte.

A korrupció, a doppingolás és a bundázás visszaszorítását nevezte legfőbb céljának a szlovén Aleksandar Ceferin, aki versenybe száll az elnöki posztért az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szeptemberi tisztújító kongresszusán.

„Arra fogok törekedni, hogy megvédjem sportágunk integritását és biztosítsam a megfelelő környezetet minden résztvevő számára” – közölte Ceferin.

A szlovén szövetséget 2011 óta vezető, 48 éves ügyvéd kiemelte, olyan sportszervezetté akarja alakítani az UEFA-t, amely mintaként szolgálhat más sportágaknak is, valamint biztosítani akarja a fenntartható fejlődés feltételeit.

Ceferin hisz benne, hogy olyan új ötleteket és felfogást tud vinni az európai szövetségbe, amelyre a kontinens labdarúgásának a jövőben szüksége lesz. Az elnökjelölt optimista a választással kapcsolatban, szerinte Európa minden részéről széles a támogatottsága. A magyar szövetség (MLSZ) hétfőn közölte, Ceferint támogatja majd a voksoláson.

Az UEFA elnöki posztjára Ceferinen kívül a szervezet jelenlegi első alelnöke, a spanyol Ángel María Villar és a holland szövetség elnöke, Michael van Praag pályázik. A választást az UEFA athéni kongresszusán tartják szeptember 14-én. A választás azért vált szükségessé, mert a nemzetközi szövetség (FIFA) etikai bizottsága decemberben Michel Platini UEFA-elnököt eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Real Madrid head coach Zinedine Zidane, in the center, during the team's training at the Olympic Stadium in Kiev. Ukraine, Friday, May 25, 2018 Tomorrow will be the final match of the Champions League between Real Madrid and Liverpool at the Olympic Stadium in Kiev. (Photo by Danil Shamkin/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.