Nemzetközi foci

Visszavásárolná egykori sztárvédőjét a Chelsea

David Luiz lehet a megoldás Conte problémájára?

Immár hetek óta középhátvédet keres a Chelsea védelmének megerősítésén fáradozó Antonio Conte, de az olasz mester próbálkozásai eddig kudarcba fordultak: a Juventus Leonardo Bonuccit és Giorgio Chiellinit sem volt hajlandó elengedni, míg a Milan Alessio Romagnolihoz, a Napoli pedig Kalidou Koulibalyhoz ragaszkodott. A londoni klub a transzferpiac hajrájában a PSG-s Marquinhos megszerzésére tett kísérletet, de a franciák egyértelműen jelezték, nem áll szándékukban eladni a csapat egyik legjobbját.

A Daily Mail szerint azonban a megoldás mégiscsak Párizsból érkezhet, ráadásul egy brazil védő formájában: a lap szerint ha Marquinhost nem is, David Luizt meg lehetne szerezni a francia címvédőtől.

Mint ismert, a 29 éves David Luizt két éve 50 millió fontért vette meg a PSG, a lap pedig úgy tudja, a Chelsea-nél abban bíznak, hogy ennél egy jóval alacsonyabb összegért, is visszaszerezhetik a párizsiak kezdőjéből egyre inkább kiszoruló brazilt – a klub első körben egy 32 millió fontos ajánlattételre készül.

Olvasói sztorik