Nemzetközi foci bajnokok ligája

Hasít a török és a gibraltári foci

III. rész – A selejtezők legjobban és legrosszabbul járt országai.

A cikksorozat részei

I. rész – Kellemes és kellemetlen meglepetések
II. rész – Drámák, izgalmak, kiütések
III. rész – Hasít a török és a gibraltári foci

Újabb nyár zárul le, újabb nemzetközi kupa-szezon selejtezőit játszották le. 304 EL- és 92 BL-meccsen vagyunk túl, vagyis összesen 396 mérkőzést bonyolítottak szerte Európában. Sajnos a magyarok számára ezen a nyáron sem sikerült az áttörés, sőt a gyors kiesés pillanatok alatt lehűtötte az Európa-bajnokság focilázát. A Rangadó.hu most az összes kvalifikációs meccs összképe alapján szedett össze néhány „leget”, a háromrészes sorozat harmadik cikkét olvashatják alább.

A selejtezők nyertes országai…

Törökország

Ha szigorúan csak a koefficiens-listát nézzük, messze nem a törökök állnak a legjobban az idei teljesítmény alapján (csak 18.-ok), de amit az eddig az EL-ben bemutatkozott három csapat nyújtott, az imponáló. Egyedül az Istanbul BB-től kellett búcsút venniük, ők a Sahtar Donyeck ellen buktak el egy szoros párharcot, ami kalkulálható vereségnek számít, pláne, hogy az olajpénzekkel tömött Rijekát azt megelőzően sikerült kiejteniük.

Bár a BL-ből indult, de végül az EL-csoportkört érte el a Fenerbahce, amely a pazar formában lévő Monaco ellenében esett ki egyetlen góllal (2-1, 1-3, a franciák később a Villarrealt verve jutottak a csoportkörbe, a francia bajnokság 3. fordulójában pedig a PSG-t is legyőzték). Az EL-playoffban aztán jött a svájci Grasshoppers és a Fener nemcsak, hogy érvényesítette a papírformát, de 3-0, 2-0 eredménnyel ki is ütötte a zürichieket.

A harmadik induló az Osmanlispor, amely a második körből vágott neki a selejtezőknek és a döcögős moldáv rajtot (2-2 a Zimbru elleni odavágón) követően nem sok kérdést hagyott nyitva. A visszavágón rúgtak egy ötöst, majd kettős győzelemmel (1-0, 2-0) verték az észt Nomme Kaljut, végül pedig a dán Midtjylland is áldozatul esett nekik (2-0, 1-0).

A Besiktas és a Konyaspor bemutatkozása még csak ezután jön, előbbi a BL-, utóbbi az EL-csoportkörből rajtol.

Dánia

Kissé felemás érzések lehetnek a dán szurkolókban. Egyrészről már most elérték az elmúlt öt év legjobb teljesítményének számító 5,5-ös koefficienst, ráadásul ezzel vezetik a selejtezők teljes listáját is, de joggal érezhetik úgy, hogy ennél ebben több volt. Hiába volt talpon ugyanis a play-off kör előtt mind a négy csapatuk, végül egyedül a Köbenhavnnak sikerült elérnie a csoportkört, méghozzá a Bajnokok Ligájáét. A fővárosiak rettenetesen (3-0, 6-0) ledózerolták az észak-ír Crusaders ellenállását, majd a kinti 1-1-et követően meglepően sima, 3-0-s győzelmet arattak a román bajnok Astra felett, végül pedig egy hajrágóllal egyenlítettek Cipruson, amivel a főtáblát is elérték.

Hasonlóan gyönyörűen indult az európai futballporondon korábban még soha nem járt SönderjyskE menetelése is. A 20 ezer lakosú Haderslev csapata olyan párharcokat nyert meg, ami dán együttesektől nem meglepő, de (pláne zsinórban) messze nem természetes. Elsőként a nemrég még norvég bajnok Strömsgodset gárdáján kerekedtek felül (2-1, 2-2), majd jött a lengyel Zaglebie Lubin (2-1, 1-1). A play-offban már a nagy siker küszöbén álltak, de nem tudták azt átlépni. Az első meccs hazai 0-0-ja után már-már az örömünnepre készülhettek, de a Sparta 0-2-ről is talpra állt és a 85. percben a harmadik gólját is bepréselte, így továbbjutott.

Zsinórban harmadik alkalommal indulhatott az EL-selejtezőkben a Bröndby, de ahogy az előző két évben, úgy most sem sikerült bejutniuk a főtáblára. A Valur Reykjavík (4-1, 6-0) megsemmisítését követően nagy nehezen átbotladoztak a skót másodosztályból kupagyőztes Hibernianon (1-0, 0-1, büntetők után a dánok mentek tovább), majd jött a nagy falat, a Hertha. A berliniek az első meccset megnyerték, de a visszavágón Pukki mesterhármasával elintézte Dárdaiékat, így a Bröndby a Panatinaikosz ellen készülhetett. Az athéni meccs siralmasan alakult számukra, hiszen előbb emberhátrányba kerültek, majd nem sokkal később gólhátrányba, a második félidő legelején pedig már csak 9 emberrel kellett volna helyt állniuk. Nem sikerült, így a 3-0 után reális eredményük már nem volt a Pana kiejtésére.

Közelebbről ismerjük az első körből rajtoló Midtjylland történetét, hiszen ők a litván Suduva Marijampole (1-0, 1-0) és a svájci első osztályban induló Vaduz (3-0, 2-2) kiejtése után a Videotonnal kerültek össze. A fehérváriak nem játszottak alárendelt szerepet és a peches hazai vereség után némi szerencsével nyertek Dániában, de a hosszabbításban egy gólt bepréseltek a dánok is, így végül ők jutottak tovább. A play-offban a fent már említett török Osmanlispor kettős győzelemmel jutott tovább.

Gibraltár

A miniállamok közül egyértelműen Gibraltár volt az év nyertese. 1,5 koefficiensükkel ugyanis annak ellenére sikerült máris Andorra és San Marino elé kerülniük, hogy az öt szezonból kettőben még el sem indultak a selejtezőkben a csapataik. Tették mindezt úgy, hogy mindössze két indulójuk volt. Mind az Europa FC, mind a Lincoln Red Imps menetelt azonban egy-egy kört saját sorozatában. Előbbiek az EL-ben az örmény Pjunik Jereván csapatát verték otthon 2-0-ra, majd a visszavágón is vezettek, bár végül kikaptak (2-1). Így is kvalifikáltak azonban a második körre, ahol tisztesen helyt álltak a svéd AIK Stockholm ellen is, idegenben csak egy 89. minutumban esett góllal kaptak ki, valamint hazai pályán is ugyanez volt az eredmény.

A Lincoln az észt bajnok Flora Tallinnt ejtette ki bombameglepetésre, miután az odavágón peches vereséget szenvedtek (2-1), a második meccsen visszavágtak és 2-0-ra nyertek. Az igazán nagy sztori azonban csak ezt követte, hiszen a skót Celticet is sikerült megverniük hazai pályán, ám az egygólos előny a végül BL-csoportkörbe jutó riválissal szemben nem volt elég, a glasgowiak már a 29. percre 3-0-ra vezettek.

Gibraltár jelenleg a 33. legjobb eredményt érte el az 54 tagország közül és már egyedül csak Ukrajna, valamint Románia előzheti meg őket.

Írország

A szezon 29. legjobb országa jelenleg Írország, pedig még állva maradt csapatuk is van. A szigetországiak meglepően jól teljesítettek, például 2011 után mindössze másodszor sikerült bejutnia egy együttesüknek a főtáblára.

Egyelőre a legtöbb pontot azonban mégsem a Hafnafjardar-BATE Boriszov útvonalon a BL-playoffot is elérő (és ott a Legia Warszawa ellen szoros vereséget szenvedő) Dundalk szerezte (2,5), hanem a Cork City (3).

Ír csapatoktól merőben szokatlan módon ugyanis a Cork az észak-ír Linfield (1-0, 1-1), valamint a svéd BK Hacken (1-1, 1-0) gárdáit is kiejtette, mielőtt a Genk elleni tisztes helytállás (0-1, 1-2) során augusztus negyedikén elbúcsúzott volna az EL-től.

Mivel a két említett mellett még a St. Patrick’s Athletic is tudott menni egy kört (Jeunesse d’Esch, 1-0, 1-2, majd Dinamo Minszk, 1-1, 0-1), egyedül a Shamrock Rovers miatt lehet bennük egy kis hiányérzet. 2011 EL-csoportköröse a finn RoPS ellen hullott el az első körben, miután hazai pályán összeszedett 2-0-s hátrányát már nem tudta ledolgozni Skandináviában.

https://www.youtube.com/watch?v=ngM3kyE2EDI

Jöjjenek a vesztesek…

Lengyelország

Kissé csalóka a lengyelek 13. helyezése az idei országtabellán. Pontjaik oroszlánrészét a Legia Warszawának köszönhetik, amely 20 évet követően jutott be a Bajnokok Ligája csoportkörébe, de a gyengébbnek mondható ellenfelek dacára (Zrinjski Mostar, AS Trencín, Dundalk) ez sem ment simán – Nikolics Nemanja ihletett játéka nélkül ennek a kalandnak sokkal korábban is vége lehetett volna. A fővárosiak eddig 8,5 pontot értek el, amihez a másik három résztvevő összesen csak 3-at tud hozzáadni.

Elfogadhatónak mondható a Zaglebie Lubin szereplése (a bolgár Szlávia Szófiát és a szerb Partizan Belgrádot ejtették ki, mielőtt a Sönderjyske jött volna); de nincs mentség a Cracovia és a Piast Gliwice lebőgésére.

Az akkor még Bartosz Kapustkát is a soraiban tudó Cracovia az első körben csatlakozott és esett is ki: a macedón Skendjija 2-1, 2-0-s kettős győzelemmel bizonyult jobbnak. A bajnokságban is rettenetesen gyengén teljesítő, jelenleg 14. Piastnak egy pillanatig sem volt esélye továbbmenni a második körből, miután az elmúlt években európai középcsapatok ellen simán kieső Göteborg már Lengyelországban rúgott nekik egy hármast.

Norvégia

Rettenetesen rosszul szerepeltek az idén a norvég csapatok is, mintegy feleannyi pontot értek el, mint az elmúlt öt év legrosszabbikában és hatodannyit, mint a 2015-16-os szezonban. A négy indulóból három nem kapott könnyű ellenfeleket, de azért nem is tűntek megoldhatatlannak a feladatok.

A BL-ben induló Rosenborg például a svéd Norrköping szűkös kiejtése után elvérzett az APOEL ellen (igaz, a ciprusiak a visszavágón szerzett mindhárom találatukat a 90. percet követően rúgták), valamint kettős vereséggel tudta le az EL-playoffot is, ahol az Austria Wien állt szemben velük (1-2, 1-2).

Egy kört tudott még menni az Odd Grenland is. Kovács Péter korábbi csapata a finn Mariehamnot még megoldotta (2-0, 1-1), de a második körben a görög PAS Jannina már sok volt (hosszabbítás után összesítésben 4-3-al estek ki).

A Strömsgodset SönderjyskE elleni párharcáról már esett szó, de még a fent említett Cracoviánál is nagyobb égés a Stabaek első körös kiesése. A 2015-ben bronzérmes csapat ugyanis a félamatőr, walesi Connah’s Quay-t kapta nyitó ellenfélként, ám talán az egész EL-selejtezősorozat legnagyobb meglepetéseként búcsúra kényszerült. A britanniai 0-0 után ugyanis Morris korai gólja különbséget jelentett a vendégek számára, ezzel története első indulása alkalmával máris mehetett egy kört a Connah’s Q (a második fordulóban a Vojvodina 2-1, 1-0 eredményekkel továbbjutott ellenük).

Szintén rosszul zárult a selejtező a bosnyákok és a litvánok számára, a két ország nyolc indulója összesen 1 győzelmet és 0 továbbjutást hozott össze (a litván Trakai a szintén nem túl veretes Nomme Kalju ellen nyert egy meccset).

Olvasói sztorik