Futács Márkó csapata, a Hajduk Split csütörtök este tizenegyesekkel maradt alul a Maccabi Tel-Aviv elleni Európa Liga-mérkőzésen, így az izraeli csapat készülhet a sorozat csoportkörére. A találkozót a kispadról követte nyomon a magyar támadó, aki így értékelte a látottakat.
– Jól kezdtük a mérkőzést, sikerült megszereznünk a vezetést is, ám az ellenfél egyenlíteni tudott. A hajrá viszont a miénk volt, a 2-1-es eredménnyel elértük, hogy hosszabbításra kerüljön sor. A ráadásban izraeli ellenfelünknek esélye sem volt a gólszerzésre, végig a mi akaratunk érvényesült, sajnos azonban a helyzeteink kimaradtak. A tizenegyesek nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, így búcsúzni kényszerültünk, nem volt szerencsénk. A párharc során többször érezhettük, hogy tényleg egy karnyújtásnyira vagyunk a főtáblától, összességében megérdemeltük volna az EL-csoportkört. Azt gondolom, fiatal csapatunk a rutinos Maccabi ellen sem idegenben, sem pedig hazai pályán nem vallott szégyent. A vereség azért fájó, mert nem focizott le minket a Tel-Aviv, ott voltunk az álmaink kapujában, szörnyű érzés a kiesés. A játékostársaim nevében mondhatom, ezt a búcsút még nem sikerült feldolgoznunk, mivel nagyon elszántan készültünk a sorsdöntő összecsapásra. A válogatott szünet talán jókor is jön, fejben rendbe kell tennünk a dolgokat.
Futács Márkó hosszú, tízhónapos kihagyás után bajnoki tétmérkőzésen legutóbb már harminc percnyi játéklehetőséget kapott, de nem titkolta, szeretett volna az EL-ben is pályára lépni.
– Felemás érzéseim vannak, mivel játszani akartam. Sérülés miatt tíz hónapot kihagytam, ezért tudtam, hogy a Macabbi Tel-Aviv elleni találkozó rendkívül nagy iramú lesz, így biztosan nem lett volna számomra egyszerű felvenni a ritmust, de szerintem sikerült volna. A mérkőzés előtt az volt a terv, hogy 15-20 percre mindenféleképpen beállok. Arra készültünk, hogy esetlegesen 0-0-s eredménynél a hajrában szerepet kapok, de a mérkőzés forgatókönyve másképpen alakult. A második félidőben folyamatosan, majd pedig a hosszabbítás alatt is a pálya szélén melegítettem. Mesterünk, Marijan Pusnik vélhetően nem szeretett volna nagyot kockáztatni azzal, hogy még egy támadó szellemű játékost a csatasorba állít. Mivel a mérkőzés folyamán csak kettőt cseréltünk, a hosszabbítás legvégén akart behozni a szakvezető, már beöltözve, mezben álltam a partjelzők mellett, de sajnos lefújták a találkozót, így nem tudtunk cserélni, pedig a mester azt szerette volna, hogy én is tizenegyest rúgjak.
Futács Márkó a kiesést azért is sajnálja, mivel szurkolóik parádés hangulatot teremtettek a lelátón, rajtuk sem múlt a továbbjutás…
– Nagyon remek hangulatot teremtettek szurkolóink, pontosan nem tudom megmondani, mennyien foglaltak helyet a lelátón, de előzetesen 30 ezer drukkert várták. Parádés hangulat övezte az egész mérkőzést, le a kalappal előttük, állva tapsoltak minket, és ők is értékelték, hogy hiába harcoltunk nagyot, alulmaradtunk a csatában.
A magyar támadó elárulta, a bajnokságban és a kupában szeretnének javítani, hétvégén rögtön egy zágrábi győzelemmel térnének vissza a sikerek útra.
– Szombattól már csak az előttünk álló bajnoki mérkőzésre koncentrálunk. Úgy utazunk a sereghajtó Lokomotiva Zagreb otthonába, hogy győzelemben gondolkozunk. A kiesés után csak a bajnokság és a kupa maradt, ebben a két sorozatban kell helytállnunk. Abban bízom, hogy én is egyre több lehetőséget kapok.
Az egyszeres magyar válogatott csatár sérülése után tavaly novemberben esett át térdműtéten, nehéz hónapokon ment keresztül, tavasszal a visszatérésén dolgozott, a bajnokságban pedig a Rijeka ellen múlt hétvégén már harminc perc jutott neki. Futács Márkó úgy érzi, válogatottságról még korai beszélni.
– A Rijeka ellen jó érzés volt újra tétmérkőzésen pályára lépni, de messze vagyok még a kívánt formától, sőt önbizalom terén is erősödnöm kell. Az volt a lényeg, hogy a térdemnél ne érezzek semmi problémát, és bírjam kondícióban a legutóbbi bajnokit. A következő két-három mérkőzésen biztosan nem tudom még a világot megváltani, hanem óvatosan, szépen lassan, lépcsőzetesen szeretném felépíteni magam, hogy visszanyerjem régi erőmet és nem mellesleg a bátorságomat. Nem szeretnék a felépülésemben egyetlen lépcsőfokot sem kihagyni, ezért a válogatott-kérdést még távolinak érzem. Előbb Splitben kell bizonyítanom, szeretném megközelíteni a régi formámat, majd góllal és gólpasszokkal segíteni klubomat. Ha ezek sikerültek, beszélhetünk válogatottról, addig azonban nincs értelme.
