Nemzetközi foci bajnokok ligája

Piqué megint keményen beszólt a Real Madridnak

A Barcelona klasszisa, Gerard Piqué mindig megtalálja azokat a helyzeteket, ahol akár a legapróbb módon is beleköthet az ősi rivális Real Madridba. A katalánok hátvédje Twitter-oldalán szervezett egy kis kérdezz-feleleket a szurkolókkal, ahol a rajongók által feltett kérdésekre kellett válaszolnia – írja a blikk.hu.

Az egyik ilyen kérdés a csütörtök esti BL-sorsolásról szólt, egészen pontosan, hogy milyen sorsolást kívánna csapatának az idei Bajnokok Ligája küzdelmeire. Piqué válasza pedig így szólt:

– Egy könnyű csoportkört, az olasz bajnoki harmadik helyezettet a nyolcaddöntőben, a német nyolcadikat a negyeddöntőben, majd az angol negyediket az elődöntőben. Ja és természetesen minden visszavágót hazai pályán – írta a Twittere Piqué, aki válaszával pontosan a Real Madrid tavalyi Bajnokok Ligája-győzelmére és az addig tartó menetelésre utalt, erősen odacsípve a csapatnak, mely szerint könnyű sorsolásuknak köszönhetően tudták megnyerni a legrangosabb kupasorozatot.

A királyi gárda egyetlen, igazán nehéz ellenfele a PSG volt a csoportkörben, a Shaktar és a Malmö együttese nem fejtett ki nagy ellenállást. A folytatásban a Real előbb az olasz AS Romát búcsúztatta 4-0-s összesítéssel, majd szenvedősen, csak a visszavágón tudta maga javára fordítani a párharcot a Wolfsburg ellen. Az Atletico Madrid elleni, büntetőkkel megnyert fináléba való bejutáshoz pedig a Premier League negyedik, Manchester City gárdáját búcsúztatták 1-0-al.

Olvasói sztorik