Nemzetközi foci

Dárdai a kieséstől nem tart, minimum 45 pont a cél

A magyar szakvezető három pontra és nyugalomra vágyik a Bundesliga-rajton.

A német Sport1.de beszámolójaszerint a Hertha BSC-nek az új szezonban sem lesznek kiesési problémái – legalábbis ha a német csapat magyar szakvezetője, Dárdai Pál várakozásai bejönnek.

– Célunk, hogy legalább negyvenöt pontot gyűjtsünk – olyan gyorsan, amilyen hamar csak lehet – nyilatkozta Dárdai Pál a vasárnapi, Freiburg elleni nyitómérkőzés előtt. – Ha a kitűzött célunkat már elértük, akkor tudunk tovább gondolkozni. Ez tehát a feladatunk, ennek mentén kell dolgoznunk.

A berliniek hazai pályán kezdik meg szereplésüket a bajnokságban, ellenfelük a másodosztályból frissen feljutott SC Freiburg lesz.

– Jó csapat ellen lépünk pályára vasárnap, amely mindig remek stratégiával készül fel az adott mérkőzésre – ráadásul lelkesek is, mindezekre azonban felkészültünk. Fontos lenne, hogy legyőzzük a Freiburgot. Három pontra és nyugalomra van szükségünk.

Olvasói sztorik