Nemzetközi foci

Szabadrúgás-specialistára hajt a Tottenham

Pochettino még három új játékost szeretne igazolni, az egyikük a török Calhanoglu lehet.

Egybehangzó angol és német lapértesülések szerint a Tottenham Hotspur szemet vetett a Bayern Leverkusen török középpályására, Hakan Calhanoglura. A bombaerős szabadrúgásairól elhíresült, az előző szezonban nyolc gólig és 11 gólpasszig jutó 22 éves középpályás a Skysports szerint többé már nem az elsődleges választás Roger Schmidt menedzser számára, ezért szívesen távozna a gárdától – a Tottenham pedig éppen ezt a csapatrészét kívánja megerősíteni, így lecsapna rá.

A The Sun megjegyzi, hogy Mauricio Pochettino tavaly ugyanígy az átigazolási szezon hajrájában szerzett meg egy Leverkusen-játékost, név szerint Hjong-Min Sont – a dél-koreai 22 millió fontért váltott csapatot, vélhetően ekörül lenne Calhanoglu ára is.

Az angolok emellett gőzerővel dolgoznak a Marseille szélsőjének, Georges-Kevin N’Kodou-nak és az Espanyol kapusának, Pau Lopeznek a leigazolásán is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.