Nemzetközi foci bajnokok ligája

BL: ezúttal a Gladbach rendezett mészárlást, a City egygólos meccsen nyert

Hatot rúgtak hazai pályán a németek, búcsúzott az Ajax.

Szerda este rendezték a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörének hátralévő öt mérkőzésének visszavágóját, amely után véglegesen is kialakult a Bajnokok Ligája 32 csapatos főtáblája.

Az odavágón az angol Manchester City és a Mönchengladbach is tulajdonképpen már eldöntötte a továbbjutás sorsát. Az angolok idegenben 5-0-ra ütötték ki a románokat, hazai pályán pedig 1-0-s győzelmet arattak. A németek 3-1-re verték idegenben a Young Boys csapatát, a visszavágón pedig még simábban tömték ki a svájciakat.

Meglepetésre az Ajaxnak esélye sem volt a második mérkőzésen a Rosztov ellen. Az első találkozón 1-1-re végeztek a felek, szerda este pedig az oroszok nem kímélték az amszterdamiakat, és 4-1-gyel küldték haza őket.

A Salzburg – Dinamo Zagreb mérkőzésen már majdnem ünnepelhették a hazaiak a továbbjutást, amikor a 87. percben egygólos osztrák előnynél jött Fernandes, és kiegyenlített. Az 1-1-es végeredmény után jöhetett a hosszabbítás, amiben ismét a zágrábiak lőttek gólt, így a vendégek jutottak be a főtáblára.

Bajnokok Ligája-selejtező, rájátszás, visszavágók:

APOEL (ciprusi) – FC Köbenhavn (dán)1-1 (0-0)

Továbbjutott: FC Köbenhavn (2-1)

FK Rosztov (orosz) – Ajax (holland) 4-1 (1-0)

Továbbjutott: FK Rosztov (5-2)


Manchester City (angol) – Steaua Bukarest (román) 1-0
(0-0)

Továbbjutott: Manchester City (kettős győzelemmel, 6-0 )

Mönchengladbach (német) – Young Boys (svájci) 6-1 (3-0)

Továbbjutott: Mönchengladbach (kettős győzelemmel, 9-2 )

Salzburg (osztrák) – Dinamo Zagreb (horvát) 1-2 (1-0)

Továbbjutott: Dinamo Zagreb (3-2, hosszabbítás után)


Kedden játszották:

Legia Warszawa (lengyel) – Dundalk (ír) 1-1 (0-1)

Továbbjutott: Legia (3-1)

AS Monaco (francia) – Villarreal CF (spanyol) 1-0 (0-0)

Továbbjutott: Monaco (kettős győzelemmel, 3-1)

AS Roma (olasz) – FC Porto (portugál) 0-3 (0-1)

Továbbjutott: Porto (4-1)

Hapoel Beer Seva (izraeli) – Celtic (skót) 2-0 (1-0)

Továbbjutott: Celtic (5-4)

Viktoria Plzen (cseh) – Ludogorec Razgrad (bolgár) 2-2 (1-1)

Továbbjutott: Ludogorec (4-2)

Olvasói sztorik