Nemzetközi foci

Mi lesz veled, Balotelli?

Rangadó
Rangadó

2016. 08. 23. 10:46

Szó szerint senkinek sem kell a Liverpoolban létszámfelettinek számító csatár.

Nyár elején úgy tűnt, az elmúlt évek gyenge teljesítménye ellenére Mario Balotelli sorsa nem reménytelen: Jürgen Klopp nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a csapatnál tartsa az olaszt, akinek a hírek szerint több ajánlata is volt Olaszországból és külföldről is. A balhés csatár helyzete viszont azóta rosszra fordult, Liverpoolban létszámfelettinek nyilvánították, már nem is a felnőtt csapattal edz, és az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az olasz topcsapatok érdeklődése csak kérész-életű volt, komolyabban egyikük sem gondolkozott el a pocsék formában lévő, az előző bajnokságban a Milan színeiben 20 fellépésen mindössze egyetlen gólt szerző Balotelli leigazolásán.

Mindezek után hidegzuhanyként érhette a csatárt, hogy pár hete a legkomolyabb érdeklődő, az eddig biztos tartaléktervnek gondolt Besiktas is kihátrált a 26 éves játékos mögül, a jelek szerint komoly kétségbeesésbe taszítva Balotellit és a menedzserét, Mino Raiolát. A Sassuolo elnöke ugyanis a napokban azt nyilatkozta, a játékosügynök felajánlotta a csapatnak a diszkontáron megszerezhető csatár szolgálatait, de ők gondolkodás nélkül visszautasították az ötletet – és a hírek szerint hasonlóan jártak a Pescara, a Bologna, a Chievo és ki tudja még hány olasz kis- és középcsapat esetében is.

Balotelli korábban az Interrel Bajnokok Ligáját nyert, a Manchester Citynél a világ legnagyobb tehetségének nevezték, a Milannál és a Liverpoolnál megváltóként fogadták – most pedig már a Besiktasnak és a Sassuolónak sem kell…Mi lesz veled, Mario?

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Lazio's midfielder from Italy Ciro Immobile (R) shoots the ball past Sampdoria's defender from Poland Bartosz Bereszynki during the Italian Serie A football match Lazio versus Sampdoria on April 22, 2018, at the Olympic Stadium in Rome. / AFP PHOTO / Andreas SOLARO
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.