Barca-csillagra hajt a Tottenham

Munir napokon belül távozhat a katalánoktól, a Sprusnél tárt karokkal várják.

A Tottenham Hotspur szombaton győztesen hagyta el a pályát, miután a Crystal Palace elleni bajnoki 1-0-s hazai sikerrel zárult.

A lefújás után a Spurs szakvezetője, Mauricio Pochettino elárulta: további három játékos érkezése várható még az átigazolási szezon zárása előtt. Ezzel párhuzamosan hétfőn a Sport.es arról számolt be, hogy a Tottenham szóbeli tárgyalásokat kezdeményezett a Barcelonával Munir lehetséges leigazolásáról.

A tehetséges, 20 éves támadó a katalánok első csapatával készül, de a Messi-Neymar-Suárez trió mögött az új szezonban is csak kevés lehetőséget kaphat. A fiatal játékos állítólag mindenképpen első osztályú, felnőtt bajnokságban szeretne meccsrutint szerezni, ezért nincs ellenére a kölcsönadás gondolata sem. A Tottenham mellett a Valencia, a Celta Vigo és a Real Sociedad is érdeklődik a játékos iránt.

Sajtóhírek szerint a legesélyesebb Munir-ügyben a Spurs lehet, akik nem feltétlenül kölcsön, hanem akár végleg is megvásárolnák kiszemeltjüket, és 15 millió eurót is hajlandóak kínálni a spanyol játékosért. Helyi lapok úgy tudják, az sincs kizárva, hogy a felek olyan szerződést kötnek záradékkal, melynek értelmében a Barcelona visszavásárolhatja tehetségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

MADRID, SPAIN - NOVEMBER 28: Matheus Barrozo (L) of Fuenlabrada in action against Alvaro Tejero (R) of Real Madrid during King's Cup (Copa del Rey) soccer match between Real Madrid and Fuenlabrada at Santiago Bernabeu Stadium in Madrid, Spain on November 28, 2017. Burak Akbulut / Anadolu Agency
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.