Nemzetközi foci

Podolski: könnyek helyett csak mosolygok

Mindent elért már német színekben, ezért mondta le a válogatottságot.

Lukas Podolski a minap bejelentette, hogy nem szerepel többé a német válogatottban. A 129 mérkőzés után visszavonuló világbajnok klasszis döntéséről a szövetség (DFB) honlapján megjelent hosszú interjú bevezetőjében azt írják: fordulópont a német labdarúgás, a szurkolók és a játékos számára egyaránt.

A 31 éves Podolski elmondta, nem érez megkönnyebbülést, mert a közelmúltban már nem rágódott a témán, ugyanis a franciaországi Európa-bajnokság alatt alaposan átgondolta. „A torna után beszéltem a családommal, a feleségemmel és az édesapámmal, és meghoztam ezt a döntést, mert úgy vélem, ez a legjobb. Ezért nem volt nehéz lezárnom a válogatott karrieremet” – mondta.

„Amikor valami véget ér, akkor természetesen egyrészt mindig egy kicsit szomorú az ember, másrészt én mindig pozitívan nézem a dolgokat. Az elmúlt tizenkét év hihetetlen volt számomra, sokat tapasztaltam és számos sikert elértem. A nemzeti csapatban teljes volt a pályafutásom. Nincs okom csalódottnak lenni, ezért könnyek helyett csak mosolygok. Számomra ez egy új kezdet is egyben.”

Podolski elékeztetett, hogy hét nagy nemzetközi tornán játszhatott, ebben benne volt a hazai és a brazíliai világbajnokság is, márpedig ezeket nem lehet felülmúlni. „Lehetett volna még egy-két jó évem a válogatottban, ha mindent megteszek érte, de azt kérdeztem magamtól: érdemes-e félretennem sok egyéb dolgot, amelyek szintén fontosak az életemben?”

A tapasztalt játékos elismerte, hogy mivel immár családapa is, nem szívesen megy el otthonról egy nagy verseny kedvéért huzamosabb időre. „Soha nem volt könnyű számomra a családomtól távol, de tudtam, hogy ez a munkám része. Ám az évek során a prioritások változnak. Nem ez volt a döntő tényező, de a válogatottság lemondásának pozitívuma, hogy sokkal több időt tölthetek a családommal a jövőben.”

A szerző emlékeztet rá, hogy a közelmúltban Bastian Schweinsteiger is búcsút intett a nemzeti együttesnek. Az ő búcsúmeccse Finnország ellen lesz augusztus 31-én, ám ezen Podolski a sérülése miatt biztosan nem léphet pályára. Hozzátette: nagyon örül, hogy Joachim Löw szövetségi kapitány neki is szervez egy búcsút, de hogy ez mikor, hol és ki ellen lesz, még nem tudja.

Podolski elmondta: képtelen megjelölni egy kedvenc meccset, kedvenc gólt vagy élményt, hiszen annyi remek pillanatnak lehetett részese a csapatban. A bemutatkozása persze máig emlékezetes, hiszen abban az időben például Oliver Kahn, Michael Ballack vagy Miroslav Klose oldalán játszhatott.

A németek kedvence ebben az interjúban sem feledkezett meg a szurkolókról. „A rajongók mindig a legtöbbet jelentették számomra, és nagyon hálás vagyok mindenért, amit tőlük kaptam. Még most is libabőrös vagyok, ha arra gondolok, amikor csereként beálltam Szlovákia ellen az Európa-bajnokságon. Ahogyan fogadtak és énekeltek a nevemet, csodálatos volt.”

Úgy vélekedett, a klubfutballban még több jó idény áll előtte. A Galatasarayhoz még két évig szerződés köti, és szeretne annyi meccset megnyerni a törökökkel, amennyit csak lehetséges. „Majd meglátjuk, ezt követően mi történik. A saját csapatom, a Górnika Zabrze színeiben még utána is lesz lehetőségem játszani. Határidő nincs, addig szeretnék játszani, ameddig csak lehet, vagy legalábbis addig, amíg élvezem a focit. Még nem gondoltam a visszavonulásra, hosszú még az út” – mondta Lukas Podolski.

Olvasói sztorik