Nemzetközi foci

A Celtic szurkolók palesztin zászlókat lengettek

Komoly büntetésre számíthat a skót bajnok.

Biztosan kemény szankcióra számíthat a skót Celtic, miután szurkolói palesztin zászlókkal vonultak az izraeli ellenfelük elleni BL-selejtezőre.

Az UEFA kínosan ügyelni szokott, hogy bárminemű gyalázkodás se történhessen megtorlatlanul – emlékezhetünk rá, hogy egy Izrael elleni barátságos mérkőzésen elhangzott antiszemita bekiabálásért is zárt kapus mérkőzésre ítélte a magyar válogatottat.

A Celtic szurkolói most nem szóban gyalázták Izraelt, vagy a Hapoel Be’er Shevát csapatát, de így is nagyon durva húzásnak tűnik a palesztin zászlók behozatala – főleg, ha hozzátesszük, hogy már megbüntette korábban az UEFA a skót klubot, amiért ízléstelen zászlókat engedtek be a Celtic Parkba. A skót törvények alapján egyébként mindenkit letartózhattak volna, aki ilyen zászlóval jelenik meg.

– Önmagában egy zászló lengetése nem minősül bűncselekménynek, ebben az esetben azonban gyűlöletkeltésnek, kirekesztésnek minősülhet – nyilatkozta Alan Murray, a skót rendőrfőkapitány

A mérkőzés kezdete előtt szurkolói összecsapásra is sor került, a rendőröknek kellett közbelépniük. A Celtic szurkolók megnyilvánulása egyébként azért is érdekes, mert a Celtic az egyik legismertebb katolikus gyökerű klub Európában, ezért elég furcsa, hogy ők a palesztin-izraeli viszonylatban véleményt nyilvánítanak.

Olvasói sztorik