Nemzetközi foci

Horvátországban jobban megy a csapatépítés a felcsúti polgármesternek

Az Osijek akár az európai kupaszereplést érő helyre is odaérhet.

Remekül kezdte a horvát bajnokságot az Osijek csapata, amely öt fordulót követően a tabella 4. helyén áll. A tavalyi szezonban a bennmaradást éppen hogy kiharcoló eszéki klub a nyáron új befektetőre talált a Puskás Akadémia tulajdonosában, Mészáros Lőrinc személyében, aki immáron többségi tulajdonosa a csapatnak – írja a hatharom.com.

A magyar vállalkozó – aki Felcsút polgármestere – felbukkanásával a csőd szélére került eszéki klub anyagi helyzete a nyáron stabilizálódott, sőt, még arra is jutott, hogy a csapatot kellőképpen megerősítsék. Az Osijek sikeresen el is kapta a bajnokság rajtját, hiszen öt fordulót követően 10 szerzett ponttal a tabella 4. helyen áll, előtte pedig csak a három topcsapat, a Dinamo Zagreb, a Rijeka és a Hajduk Split található. Mindezt úgy sikerült tető alá hozni, hogy a tavalyi szezon első négy helyezettje közül már hármat letudott (Rijeka, Hajduk Split, Lokomotiv), az öt meccsből pedig háromszor idegenben lépett pályára.

Az Osijek tehát akár még az európai kupaszereplést érő helyre is odaérhet, bár azért az mindenképpen a bravúr kategóriába tartozna. Mindenesetre érdemes odafigyelni az eszékiekre, hiszen a bukmékerek egyelőre a tavalyi (és az elmúlt években megszokott) gyengébb szereplésből indulnak ki, és igen kedvező oddsokat kínálnak a csapatra. Most hétvégén a Slaven Belupo otthonában vizitálnak a szlavóniaiak, amely csapat közvetlenül az Eszék mögött áll a tabellán. Ebben a felállásban utoljára 2007-ben tudott nyerni az Eszék, azonban ezúttal mindenképpen jó lehet az egyik pontra, hiszen a Belupo sokat gyengült a nyáron, a legjobb góllövőjét pedig éppen a héten adta el pont az Osijeknek.

Olvasói sztorik