Nemzetközi foci

Légióskörkép: Stieber bemutatkozott az új csapatában

Nagy Dániel és Stieber Zoltán egymás ellen csapott össze, Megyeri hármat kapott.

A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légióskörkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.

Négy vereség után győzött újra a Sandefjord a norvég bajnokságban. Kovács Péterék a K.Oslót fogadták, a magyar csatár pedig a meccs elejétől kezdve végig a pályán volt, gólt nem szerzett. A Sandefjord végül 3-0-ra nyert, így egy helyet előre lépve már a második a tabellán.

A Miriuta László által vezetett CFR Cluj egy pontot elhozott a Pandurii otthonából a román bajnokság 4. fordulójában. A hazaiak kerültek előnybe a 75. percben, majd öt perccel később a magyar vezetőedző csapata kiegyenlített, és a lefújás után 1-1 lett a végeredmény.

Felkészülési találkozót játszott az RB Leipzig a Betis ellen. A lipcseieknél Gulácsi Péter a kezdőben, Kalmár Zsolt a kispadon kezdte a meccset. A németek egy gól nélküli félidő után a 63. percben megszerezték a vezetést, majd hat perccel később a spanyolok tizenegyesből voltak eredményesek, Gulácsi nem tudott hárítani. Kalmár Zsolt a 71. percben állt be, de nem tudta győzelemhez segíteni a csapatát.

Würzburg Kickers-Kaiserslautern mérkőzést rendeztek a Bundesliga 2. második fordulójában, amelyen a hazaiaknál Nagy Dániel, a vendégeknél pedig Stieber Zoltán is csak a kispadon kapott helyet. Az első játékrész 1-1-es eredménye után a második félidőben mindkét magyar játékos beállt, Nagy a 65. percben, Stieber pedig a 64.-ben lépett a pályára.

Honfitársaink jól szálltak be a meccsbe, Nagy Dániel beadása után a 76. percben egy veszélyes helyzet alakult ki a vendégek kapuja előtt, míg Stieber folyamatosan játékban volt a Lautern támadásainál, és sok zavart okozott a hazai védőknek. Az eredmény azonban nem változott, 1-1-es döntetlennel ért véget az összecsapás.

Szintén német másodosztályú találkozón lépett pályára a mai nap folyamán Megyeri Balázs, aki csapatával 3-1-es vereséget szenvedett Hannoverben. A hálóőr az első kapott gólnál nagyot hibázott, íme az eset videón:


Iver Fossum Goal HD – Hannover 1 – 0 Greuther… by worldfoot

Olvasói sztorik