Nemzetközi foci

Guardiola: ezért nehéz a Premier League

Szenvedve nyert a spanyol menedzser első angol bajnoki meccsén a Manchester City.

A Manchester City szombaton 2-1-re győzött hazai pályán a Sunderland ellen az angol élvonal új idényének nyitányát, ráadásul a győztes találat egy öngól volt a hajrában. Nem csoda, hogy Josep Guardiola vezetőedző megkönnyebbül a lefújás pillanatában.

„Nehéz volt mindannyiunk számára, ezért tartják úgy az emberek, hogy a Premier League rendkívül kemény. Egységesek voltunk, és megérdemelten győztünk. Csapatként küzdöttünk – már sokszor beszéltünk róla, és ez csak az első lépés. Persze, az új játékosoknak és az új edzőnek a győztes kezdés segít, hogy higgyenek abban, amit csinálnak” – vélekedett Guardiola.

A spanyol menedzser elismerte, hogy néha egy kicsit szerencse is kell a sikerhez. „Egy kicsivel több agresszivitás kellett volna, de ezen a dolgok azért történnek, hogy tudjuk, miben kell javulnunk a következő meccsre. Nagyon elégedett vagyok a teljesítményünkkel, a második félidőben nagyon jól játszottunk. Talán némileg gyorsabban kellene támadnunk, de majd ezt is megtanuljuk” – vélekedett.

Joe Hart, az angol válogatott kapusa a kispadon találta magát, az elefántcsontparti középpályás, Yaya Toure pedig még ott sem. „Profikról van szó, akik harcolni fognak a helyükért” – zárta rövidre az edző.

A címvédő Leicester City óriási meglepetésre 2-1-es vereséggel távozott az újonc Hull City otthonából. Claudio Ranieri a kihagyott lehetőségeket és a csapatmunka hiányát emlegette.

„Ők jobban játszottak, de mi is mindent megpróbáltunk. Az erőfeszítés elképesztő volt, de egyéni erőfeszítés, ugyanis nem játszottunk csapatként. Azt hiszem, ez volt a mérkőzés kulcsa” – mondta.

A Hull trénere, Mike Phelan egy nappal a rajt előtt még arról beszélt, hogy egyáltalán nem állnak készen az új idényre, hiszen nem igazoltak senkit a nyáron, és mindössze 13 egészséges játékosuk van. A találkozó után is erre utalt.

„Sokáig drukkoltunk, hogy egyáltalán legyen elég emberünk, akit ma pályára küldhetünk, de le a kalappal a futballistáink előtt, mert bizonyították az elkötelezettségüket.”

Vasárnap a Bournemouth ellen debütál José Mourinho a Manchester United kispadján, az Arsenal a Liverpool ellen játszik rangadót, hétfő este pedig Antonio Conte premierjére kerül sor a Chelsea élén, az ellenfél a West Ham United lesz.

Olvasói sztorik