Nemzetközi foci

Gyömbér a Pescarában folytatja

Guzmics Richárd helyett a Romából igazolt szlovák válogatott játékost az olasz klub.

Mint megírtuk, múlt héten még arról szóltak a hírek, hogy nagyon közel áll a Pescara Guzmics Richárd szerződtetéséhez, és a magyar játékos napokon belül aláírhat az olasz együtteshez. Azóta viszont több hír is megjelent, miszerint a Serie A újonca mégsem a Wisla védőjét, hanem a Roma játékosát, Gyömbér Norbertet látná szívesebben a soraiban.

Néhány napja aztán utóbbi vonal „halványodott”, a portálok ismét Guzmics érkezését vetítették előre, sőt volt olyan forrás, mely már aláírt szerződésről számolt be. Azonban szombat délelőtt alighanem pont került az ügy végére: a TuttoMercatoWeb cikke szerintGyömbér egy évre, kölcsönbe érkezik a Pascarához – az átigazolás hivatalos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.