Nemzetközi foci

Kikényszeríti az átigazolást Cassanótól a Sampdoria

Elüldözi a csapatból kikerült, makacs csatárát a genovai csapat.

Kikerült a Sampdoria kezdőjéből, majd összeveszett a klubbal Antonio Cassano, a legendásan nehezen kezelhető 34 éves csatár. Ez még csak a kisebbik probléma lenne a genovaiak számára, de hiába mutattak egyértelműen ajtót a 39-szeres olasz válogatottnak, ő nem hajlandó távozni.

A helyzet nem tetszik a Sampdoria stábjának sem, akik most úgy próbálják kikényszeríteni Cassano átigazolását, hogy egész egyszerűen nem nevezik az őszi szezonra. A 25-ös listáról való lehagyás azt jelentené, hogy a korábbi Roma-, Milan-, Inter-, Real- és Parma-csatár semmiképpen sem játszhatna a Serie A-ban egészen januárig.

A Sampnál azt remélik, ez már Cassanónak is sok lenne, így kénytelen volna csapatot váltani. A veterán játékos egyébként 2008 és 2011 között már egy viszonylag eredményes időszakot töltött a klubnál, majd a Parma csődje után, 2015-ben visszatért.

Olvasói sztorik